HOME JOGOK
Gyimesi Éva halála kapcsán
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 10:37 GMT +2, 2011. június 21.Nem tudtam Éva nénit követni, olyan érzelmek nyelvét beszélte, amihez akkor még biztos nem volt értelmező szótáram.
De nem volt mindig így, tanár-diák barátságunk két éve alatt úgy éreztem, nagyonis értjük egymást. Ezt egyetemi éveim alatt csak két másik tanárom kapcsán mondhatom még el, ők Szilágyi Júlia és Horváth Andor.
Akkor is, és tulajdonképpen most is, úgy gondoltam Éva nénire, mint egy 60-as években élő elsővonalbeli egzisztencialistára, sok-sok lokális specifikummal. Nem értem, hogy lehetett annyira nagyon szeretni Erdélyt, amennyire ő szerette. Mondjuk, ő egy másik Erdélyt szeretett, én meg egy másikat untam, de akkoris.
Ez fontos, ő nagyon erősen tudott hinni dolgokban, a posztmodern, ahogy akkor neveztük, meg amit akkor értettünk ezen, nála a folyamatos ideológia kritika része volt. Ha nem hitt volna istenben, a tanár szerepben, az irodalomban, az etnikumában, hogy be kell lakni a világodat, hogy van morális rend, ami időnként igazolja a jót, nem lett volna az egyik legboldogtalanabb ember, akit ismertem. A paradoxont oldja fel más, én nem tudom feloldani. Talán a megoldás az, hogy elég egy szellemet nagy erővel megkísérteni, hogy mindenféle oda csődüljön.
Az öngyilkosság az egyszerű megoldás, szokták mondani. Ami azt illeti, tudnék ennél egyszerűbb megoldásokat is. Most Éva néni beteljesítette radikális egzisztencialista sorsát.
Szóval így próbálom megmagyarázni magamnak a történteket. De ennek azért még persze párszor neki kell futnom. A dolog ott sántít, hogy ha már egy radikális szellemi kísérletté embertelenítem a magam számára Éva nénit, akkor miért érzem kiváltságosnak magam azért, mert a diákjává fogadott, megerősített saját radikalizmusomban, önbizalmat adott. Csomó minden, amit csináltam és azóta is csinálok, unalmasabb, taktikusabb, kompromisszumkészebb, vagyis jelentéktelenebb lenne Éva néni megfoghatatlan hagyatéka nélkül.
Elitizmusa
Elkötelezettsége
Kritikus szelleme
Férfigyűlölete
Emberszeretete
Istenképe
Liberalizmusa
Politikai dilettantizmusa
Nyelvi ünnepélyessége
És ünneprontásai
Képtelensége a kifogalmazásra
Szabadságfilozófiája
Szenvedélybetegsége
Szakmai maximalizmusa
Az ezt felülíró érzelemfolyama
Önképe
Szorongásai
És mi, teflon radikálisok
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!