HOME JOGOK
Az idén 11 éves a Transindex. Mit jelent ez?
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 14:51 GMT +2, 2010. január 15.„Valószínűleg a következő időszak sem lesz nagyon könnyű. Ha nem tévedek, ez a pár év arról kell szóljon, hogy újra ki kell találnunk magunkat.”
Néha elgondolkodom azon, hogy a mostaniak tudatában elkezdeném-e a projektet. Talán mégis inkább igen, de nem a Transindex miatt, hanem azok miatt, akikkel együtt dolgozhatok. A Transindex azt jelenti, hogy tartozol valahova úgy, hogy kivonod magad a sivár, kicsinyes és neurotikus rommagyar elit jól ismert ciklusaiból.
A Transindex még jelent valamit: a szabadság egyféle folyamatos készenlétben tartását. Nem arról a szabadságról van szó, amikor a mediterrán reggelen belehempergőzöl a harmatos fűbe, vagy hasonlók. Ez inkább az a szabadság, ami téged tart folyamatos készenlétben, és nem te őt. Lehet, hogy nem is ez a szabadság meghatározása.
Persze jelent mást is a Transindex.
Az egyik legbefolyásosabb rommagyar médiumot, a konszolidáltan vezető rommagyar portált. Profizmust. Valamit, ami jellegzetes, mert nagyon más és, az eddigi elvetélt kísérletek alapján, úgy tűnik, másolásvédett. Projekteket, többet és színesebbeket, mint bármely más rommagyar médiaintézmény projektjei. Költséghatékonyságot. Nagyon sok izgalmas szakmai dilemmát. De ezzel be is fejezem az önünneplést. Mert annak ellenére, hogy minden intézményi paraméter jól mutat, mi nem a rommagyar mezőnyben kell jól szerepeljünk, hanem önmagunkhoz képest.
Persze valószínűleg a következő időszak sem lesz nagyon könnyű. Ha nem tévedek, ez a pár év arról kell szóljon, hogy újra ki kell találnunk magunkat. Nem design liftingre vagy politikai lojalitások megkötésére van szükség. És nem is erőforrások bemozdítására. A dolog más természetű: új tétet kell adnunk a Transindexnek. Az első tét, amit megtettünk, az volt, hogy rommagyarként is kialakíthatod a saját kozmopolita világodat, és ez lehet annyira hiteles, hogy mások otthonosságérzetének kialakításához is hozzájárulhat. Erre fogadtunk, és ezzel, azt hiszem, nyertünk is.
A második tét az volt, hogy az új nemzedék egy reneszánsz nemzedék lesz. Ők számíthatnak ránk és mi is rájuk alapon gyártjuk napról napra az új, meghatározó metaforákat. Ennek a tétnek mindhárom állítása megbukott. Az új nemzedék nem lett reneszánsz nemzedék, senki nem számíthatott senkire, nem tudtunk elég erőteljes metaforákat gyártani. Persze, ez nem is a média dolga – mondhatná valaki, aki csak a javunkat akarja. Nem a média dolga, de a Transindexé igen, mert mi nem média, hanem lifestyle brand vagyunk. Ha a Transindex rommagyar média lenne, akkor annyian olvasnának bennünket, mint a konkurenciát, nem annyian, mint a minket követő 3 portált együttvéve.
Persze abban, hogy az új nemzedék relatív bukásra áll,
megvan a mi részünk is. Nem mintha emésztene a csillapíthatatlan bűntudat. Mit tehettünk volna? Lehettünk volna kicsit fanatikusabbak is. Csakhogy nem éppen az a leglényeg, hogy mi nem leszünk fanatikusok? Nem leszünk hőbörgők, sértettek, kispolgáriak, paranoiások, kocsmai próféták, kishitűek? Megbuktunk-forma, mint innovatív nemzedék, de legalább nincs mindannyiunk háta mögött a határ felé mutató vastag kondenzcsík. Nem sok, de ez is valami. Talán még nyertesek is vannak köztünk, de úgy érzem, sokkal többen vagyunk kiváltságosak, mint nyertesek.
Nem tudom szociológiailag meghatározni, hogy mi a különbség. Talán, hogy a nyertes sikeresen épít intézményeket, a kiváltságos legfeljebb legitimációt épít sikeresen. És most nem csak a politikumra gondolok. Minden területen érzékelem a teljesítmény-legitimációs krízist. Vagyis, hogy a teljesítmény nem legitimál, így nincs ok arra, hogy teljesíts. Nagyon komoly, látszólag fejlesztésre szánt erőforrások égnek el a jelenlegi berendezkedés passzív fenntartására. A rommagyar innováció fenntartást és konzerválást jelent. És ez nem okvetlenül valamiféle sátáni terv megvalósulása, hanem inkább az, hogy vízió és bátorság nélküli emberek hoznak stratégiai döntéseket.
És, ismétlem, nem okvetlenül a politikumra gondolok. És ez nagyon jól látszik abból, hogy az új gondolatok alig intézményesülnek. Egy példa: az 18-35-ös írónemzedéknek nincs folyóirata. Egy másik: a finanszírozási rendszer lehetővé teszi, hogy évi több méter címnyi rommagyar könyv jelenjen meg. Ezek többsége azonban nem kapható, nem vásárolható, vagyis nem olvasható, és ez nem zavarja a finanszírozókat. Miért adunk ki könyveket és töltünk meg lapokat szavakkal, ha ezzel csak az erdőknek ártunk, értékrendünknek nem?
…
Mi lehet a Transindex számára az új tét? Előszöris az, hogy fogadjuk el, hogy a legtöbb dologban változtatni nem tudó nemzedékbe tartozunk. Ne hízelegjünk magunknak azzal, hogy gyökeresen újat hoztunk. Ugyanakkor kerüljük az olyan egymondatos igazságokat, mint amilyet egy sorral korábban fogalmaztam meg.
Ha megvan az új tét, nem lehet olyan természetű, mint amit bejelentesz egy sajtótájékoztatón. Mi az, amire most fogadhatunk? Talán arra, hogy közvetíthetünk. Hogy van egy önmagára nem ismert, bizonytalan, a kisvárosi örvényekben sodródó elit, amit bemutathatunk önmagának. Fogadjunk az új arcokra! Egy újabb kivitelezhetetlen projekt. Pont a mi specialitásunk.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!