HOME JOGOK
A romániai magyar PR-szakmáról
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 11:30 GMT +2, 2006. február 3.Az egyik román marketinges lap összeállítást közöl az itthoni PR krémjének egyik önértékelő konferenciájáról. Az általános tapasztalat: a PR-szakmának nagyon rossz a hírneve.
Ez különös, ha arra gondolunk, hogy mi is a PR-szakemberek munkája, és az milyen összefüggésben van a rosszhírkeltéssel. Csakhogy a szakma meghatározó része a PR-t olyan technikának tekinti, amelynek célja a rövidtávú kommunikációs tőkeszerzés, éppen ezért nyitott
a nem lojális kommunikációra is
– állítják a szakmát értékelő PR-osok. Agresszív jelenlét, semmitmondás, színvonaltalan dokumentáció, félrevezető tájékoztatás – ezekről esett szó.
A marosvásárhelyi Sapientián az idén végez az első kommunikációs szak, ugyanakkor annak a három-négy embernek, akinek az évfolyamról „genetikai indíttatása” is van a PR-hoz, meglehetősen kilátástalanok az elhelyezkedési lehetőségeo a szakmában.
Azokról az emberekről beszélek, akik – ha kellő bizalmat és szabadságot kapnak – színvonalas és kreatív munkára képesek, mozgásba tudják hozni a dolgokat, mert értik, és főleg: érzik ezt a szakmát. De hogy néz ki most a romániai magyar PR-szakma?
Ha PR-ost alkalmaznak, ami már önmagában is nagyon avantgarde dolog, azt többnyire azért teszik, mert az intézmény nemzetközi igény vagy minta alapján jött létre, és egyszerűen muszáj valakinek a névjegyén valamilyen PR-funkciót szerepeltetni.
Az egyik kivétel az RMDSZ. Viszont az RMDSZ-en belüli, ilyen-olyan PR-os résztevékenységeket folytatókkal szemben főnökeik semmilyen kommunikációtervezési elvárást nem támasztanak, minimális közlés-karbantartási feladatokat kapnak, így semmi nem stimulálja kreativitásukat.
Munkájuk rutinszerű és unalmas.
Egy másik ok, amiért nálunkfelé PR-ost szokás alkalmazni, a balhé-prevenció: nem árt házon belül valaki, aki ért ahhoz, hogy kell szépen hazudni, ha annak is eljön az ideje.
Összefoglalva, a romániai magyar PR-os, hacsak az átlagosnál nem szerencsésebb, tulajdonképpen marketinges, fundraisinges, tördelőszerkesztő, titkárnő vagy különféle adminisztratív munkákat végző, jobb sorsra érdemes álmodozó. Saját kezdeményezésekre, proaktív PR-ra ritkán vagy soha nincs lehetősége.
Emiatt az a fura helyzet alakul ki, hogy – minthogy ötletei soha nem valósulnak meg – maga a PR-os hisz a legkevésbé abban az intézményben, amelynek formailag a PR-osa.
Egy másik jelenség,
hogy ennek ellenére egyre nagyobb a romániai magyar PR-zaj. Az e-mail címek végén megjelentek a barkácsolók, akik ha kell, ha nem, kommunikálnak. Ők jellemző módon többnyire valamilyen RMDSZ-es szocializáltsággal rendelkező fiatalok, akik annyit már megtanultak, hogy:
1. nyomulni kell
2. az RMDSZ-ben sok mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy eredményes legyen a nyomulás, ehhez viszont először is nyomulási pályát kell azonosítani
3. az RMDSZ-ben úgy látták, hogy ha valami bukta, akkor azt kis sikerként kell kommunikálni, ha kis siker, akkor azt nagy sikerként
4. elhitték, hogy ez tényleg így van jól
5. alapvetően meg vannak győződve arról, hogy a kommunkáció manipulációs eszköz, és mindössze technikai kérdés az egész, a trükk a lényeg, nem a tartalom
6. felületesen ismernek pár nyugati kommunikációs közhelyet, és azt hiszik, ezek problémamentesen adaptálhatók itthon is.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!