HOME JOGOK
A cipőket helyettesítő cipőkről
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 13:47 GMT +2, 2005. április 20.A Bianco úgy viszonyul önmagához, ahogyan mi nagyon ritkán tesszük. Egy dán cipőgyár reklámjai arról, ami a romániai magyarok zöméből hiányzik. A cipőnek három funkciója van:
1. kényelmesé, higiénikussá teszi a járást
2. vonzóvá teheti viselőjét a többiek szemében
3. vonzóvá teheti viselőjét saját maga számára
Persze ezek a funkciók konfliktusba kerülhetnek – például nem biztos, hogy ami vonzóvá tesz, egyben kényelmes is, de ezt most hagyjuk, mert a cipőreklámok amúgy is elsősorban a 2-es és a 3-as funkcióra összpontosítanak.
A Bianco reklámjai arról szólnak, hogy valami az, ami: nem kevesebb, de nem is több – és ez akár még vicces is lehet. A Bianco ideológiája: persze, fontos ez a cipő-dolog – ami azt illeti, mi magunk is a cipőink eladásából élünk, nekünk tehát tényleg nagyon fontos – de hát ezek mégiscsak cipők, semmi több: cipők (sic!), érted?
Hát igen, van itt egy kanyar is, mert a “Mi csak egyszerű cipőket árulunk, nem csodaszereket” már önmagában is van annyira frivol reklámüzenet, hogy megüsse az ingerküszöböt. A dolog kiszámítottsága ellenére mégis nagyon rokonszenves, mert arról szól, hogy sok minden nem az, aminek látszik, ez viszont végre az, aminek látszik, de semmi több. Vedd meg, aztán jó lesz ez így – mi megélünk belőle, te meg mehetsz járkálni, amerre csak akarsz.
Az, ahogy ezt a dolgot a Bianco kreatívja ábrázolja, egyszerre merész és ravasz, de mégiscsak a logika azonosságelvét illusztrálja: vagyis azt, hogy A azonos A-val, sem több, sem kevesebb. Mellékesen, a kampányok hatására a Bianco profitot termelt a cipőzésből, ez könnyen kikövetkeztethető a hivatalos honlapon olvasható cégtörténetből.
Aztán ott van egy számítógép-szaküzlet a kolozsvári színház mellett. Az ajtóra nagy betűkkel kiírták: Mi számítógépeket árulunk, nem buszjegyeket. Kizárólag számítógépeket!
A történethez hozzátartozik, hogy a megálló közel van és valószínűleg még így, a felirat ellenére is, naponta akad egy-egy eltévedt egyén, aki náluk akar jegyet vásárolni. Ennek ellenére nem kezdtek el buszjegyeket árulni, nem is sóznak rá újraírható cédéket azokra, akik buszjegyet kérnek, nem költöztetik el a boltot. Maradnak a gépeiknél.
Mi most ezt csináljuk, s ez most jó is lesz egy darabig, aztán ha nem, majd meglátjuk. Talán máshol csinálunk egy kis pénzt, lehet, vissza se térünk ehhez a businesshez, lehet, ki sem szállunk ebből a businessből, a jelen erős és itt tart bennünket; de a jövő arról szól, hogy osztunk-szorzunk, és választunk.
Szóval ez most jó is így, amúgy a világ szeszélyes mozgásban van, mi meg itt lógunk rákapcsolva, kicsit jobban rátapadunk erre az Erdély-zónára, egyre erősebb a tapadás, de közben egyre olcsóbbak a repjegyek is. Hát persze, hogy ez érdekes hely, érdekes, ahogy sok ezer más hely is érdekes, egyébként.
Amíg építhető a téma, építjük, ha már nem, nem fogunk felmászni rá és integetni, hogy milyen magasra jutottunk. Amúgy sem valami nagy dicsőség médiát csinálni, ez úgy, ahogy van, primitív dolog, mert ha néha alkalmat ad arra, hogy megjelenítsünk benne egy-egy gondolatot, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az a gondolat egy másik helyett került oda.
Tiszteletre méltó törekvés a dolgokat leleplezni. Hát igen, a dolgok ritkán olyanok, amilyennek látszanak, vagy mi. Szóval rajta: tegyük. De legalább ennyire jogos megmutatni azokat a dolgokat, amelyek tényleg azok, amiknek látszanak.
Vannak ilyenek? Értsd: a cipők cipők. Ha a cipők elsősorban nem cipők, akkor másodsorban sem cipők már, ezt tudjuk. Inkább mutatni, mint felmutatni. Elismerni, mint ünnepelni. Emlékezni, mint ismételni. Felejteni, mint letagadni. Elmondani, mint nyilatkozni. Elmagyarázni, mint hangsúlyozni.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!