HOME JOGOK
A médiaközönyrõl
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 13:22 GMT +2, 2003. június 9.A romániai magyar média jelentéktelenségének oka nem elsõsorban a médiában dolgozók dilettantizmusa, hanem a médiafogyasztók iránti közöny. A dilettantizmus ennek következménye.
Nemrég az állami televízió kolozsvári magyaradásának szerkesztõi nárcisztikus jegyektõl sem mentes konferenciát tartottak azzal a ki nem mondott szándékkal, hogy kényszerítsék a politikumot arra, foglaljon állást azzal kapcsolatban, mi vár a kolozsvári magyaradásra, ha elindul a hasonló marosvásárhelyi. A kolozsvári adás technológiai- és humánerõforrás -hiánnyal mûködik, és hát “súlya” a romániai magyar logika szerint már alapértelmezésben is fenyegetve van, ha elindul a marosvásárhelyi program (és hát tudható, hogy Markó nagy Marosvásárhely-fan, hogy a folklór-elemeket se mellõzzük), szóval semmi jó nem várható.
A kérdés tehát: Mi lesz velünk, drága jó kolozsvári tévésekkel, ha ezek képesek ezt megcsinálni? De Markó megnyugtatta a kolozsváriakat, az adásidõ (implicite a munkahelyek és különféle státusok száma) nem csökken, a marosvásárhelyi csak hozzátesz a palettához, mástól el nem vesz, irány a 24 órás magyaradás, elõbb-utóbb meglesz, csak dolgozzatok gyerekek. Markó meg is dicsérte a magyar adás csapatát, nem nagyon, csak annyira, hogy akiket érint, hallják meg, akiket nem, nem.
A kolozsvári magyaradás csapatának feszítés-rendezvénye a szokásos romániai magyar szótár kifogástalan ünnepe volt: mi szolgálunk, munkánk alázatos, ez nem szakma, ez hivatás, ó mi bolondok, nem is tudjuk, miért csináljuk, dehát így lett, és mi erre tettük fel áldozatos életünket stb.... Ez a típusú retorika csereszabatos egy másikkal, a pragmatikus érték-analízissel, ami elképzelhetetlen valamiféle nézettségi adatok értelmezése nélkül -- a nézettségi adatokra, tulajdonképpen a par excellence hatékonyság mutatóra a rendezvényen még csak utalás sem történt. Ez azért is hiba, mert ha a nézettség alacsony, önmagában még nem inkriminálja a szerkesztõséget -- a magyar adásnak nincs prime time-ja, és nyilván, ha fõmûsoridõben nincs jelenléte, látványos eredmények nem várhatók. Sõt, a maga során ez érv is lehet az adásidõ bõvítése mellett. A nézettségrõl, annak dinamikájáról, de legalább a nézõk visszajelzéseirõl semmit nem tudhattunk meg.
A kolozsvári rendezvényen Gáspárik Attila elõadása (Országos Audiovizuális Tanács) gyöngéd kegyeletdöfésként jöhetett volna, ha a jelenlévõk reflexió tárgyává teszik. Gáspárik egyfajta szobrot emelt az ismeretlen romániai magyar médiafogyasztónak, akinek természete a szakmai körök számára még csak nem is rejtett, hanem egyszerûen érdektelen. Gáspárik arra a képtelen helyzetre hívta fel a figyelmet, hogy a médiafogyasztói szokások ismerete nélkül gyártunk médiatartalmat – a tartalom hatékonysága ennek megfelelõen csak nagyon körülbelüli lehet. Gásparik másik (szerintem fontos) felvetése: a romániai magyar média intézményei még olyan helyzetben sem marketálják egymást, ha nem egymás konkurenciái, így esélyt sem adnak arra, hogy egymás közönségét egy szélesebb fogyasztói kör számára aktivizálják.
Audit, mérés, interaktivitás
Milyen igényei vannak a romániai magyar médiafogyasztónak? Erre a kérdésre nincs válaszunk, mert a médiatartalmak -- a közszolgálati esetében inkább, a kereskedelmi tartalomgyártók esetében kevésbé --de alapvetõen a romániai magyar fogyasztók nélkül gyártódnak. Az auditáltatás pénzbe kerül, leszámítva az online méréseket, ahol még nem. A helyzet kicsit másként fest, ha a kérdést más irányból közelítjük: a nézettség-követés, legyen az bármilyen fajta, szükségszerûen költséggel jár, de jelentõs pénzbe kerülnek a nem nézett, nem hallgatott, nem olvasott médiatartalmak is. A nézettségkövetés befektetés, a nem fogyasztott médiatartalom gyártása -- amit egy okos méréssor könnyen azonosíthat --viszont kidobott pénz.
A Bihari Napló üzleti alapon mûködik, és minthogy a kiadó a román nyelvû médiapiacon is jelen van, magától értetõdõen auditáltat, mert valójában így adhat a hirdetõknek esélyt, hogy felmérjék a lapban való megjelenés hatását, nem beszélve arról, hogy az audit elemzésével, az adatok dinamikájának követésével a kiadó és a szerkesztõ is fontos munkaeszközhöz juthat. A Bihari Napló -- valószínûleg épp a multinacionális kiadója miatt -- kivételes. Persze az audit, bár fontos adatsort jelenthet a szerkesztõségi folyamat és a tartalom-bemérés szempontjából, az igazán értékes jelzések mégis az egyes rovatok (tartalomtípusok) külön-külön való lekérdezése után érkezhetnének. És ezt nem audittal oldható meg, hanem olyan interaktivitási lehetõségekkel, melyek eredményeinek összemérése mentén megmutatkozhat a viszonylagos olvasottsági-nézetségi-hallgatottsági szint.
A vetélkedõk a telefonos szolgáltatásokon vagy a különféle sms-megoldások alkalmazásán keresztül (sms szavazás, sms üzenõfal, sms nyereményjéték) a felhasználó által létrehozott on-line tartalmak lehetõvé tételén keresztül a klasszikus sajtó úgy tehetõ interaktívvá, hogy az olcsó és népszerû médiatartalmat is eredményezhet. Az on-line sajtózás számomra legnagyobb tapasztalata, hogy nemritkán az olvasók szívesebben fogyasztják az általuk, mint a szerkesztõség által elõállított tartalmat. Ezeknek a technikáknak, például az sms-implementáció viszonylag kis befektetésbõl megoldható, és nemcsak közvetett adatsorokkal szolgálhat a nézettségre-hallgatottságra-olvasosottságra nézvést, hanem (amennyiben jó a média-koncept) alkalmazásuk még népszerû, az olvasó által generált tartalmat is eredményezhet.
Marketing, integrált tartalmak
Mint korábban említettem, elõadásában Gáspárik olyan marketingmodellrõl is beszélt, amely a társultaknak kölcsönös elõnyt hozhat. A tartalom-integrálásról van szó, amely mûködhet például úgy, hogy egy helyi rádió csatorna, kulturális intézmény, kocsma és újság pontra tesz egy olyan médiaprojektet, amely kölcsönös marketálással és közös médiajelenléttel egyenlõ. A partner-médiaintézmények esetében a tartalomintegrálás meg akkor is elõnyös, ha az mechanikus átvételt jelent, de a lényeg mégiscsak a spektrum tágítása és egymás médiaközönségének bekapcsolása a partner termékének fogyasztásába.
Nagyságrendek
A médiafogyasztók nagyságrendjébõl következõen az elektronikus sajtónak elvileg hatalmas helyzetelõnye van a nyomtatott vagy online sajtóval szemben. Ez az elõny jobbára teljesen kihasználatlan. Közszolgálati elektronikus médiánk -- de a kereskedelmi is ritkán kivétel -- egyáltalán nincs jelen a romániai magyar közélet alakításában.
Arról, hogy a romániai magyar sajtó inkább az események után kullog, mintsem hogy kreálná azokat, az utóbbi idõben egyre több szó esik. De az is tünetértékû, hogy éppen melyek azok az események, amelyek után kullogunk. Azt, hogy a romániai magyar médiafogyasztót nem érdeklik az általánosabb vonatkozású romániai események -- ezt a Transindex belsõ auditja nap mint nap visszaigazolja -- és hogy a sajtó nem veti be az apró kis trükköket, hogy tágabbra nyissa az olvasók érdekhorizontját, szintén nem vet jót fényt ránk, újságírókra. Mert ha egy hír címében ez szerepel: Markó, Tõkés, Funar és tegyük fel, a hír olvasottsága 10 pontos, akkor egy az IMF kölcsönének esetleges elmaradásáról szóló hír szükségszerûen csak 2-esre, 3-asra teljesít. Valamit rosszul csinálunk!
Az olvasókat a romániai magyar politikai szappanopera érdekli elsõsorban, Budapest messze van, de még messzebb van Bukarest, ahol -- a Transindex olvasottsági adatainak alapján legalábbis -- elsõsorban olyan dolgok történnek, amelyek -- az olvasók megítélése szerint -- ránk nézvést közömbösek.
Ugyancsak az olvasottsági adatsoraink alapján megmutatkozik egy másik egyértelmû jelenség is: a kommersz jellegû összeállítások olvasottsága kétszerese-háromszorosa a politikai-gazdasági témájú írásoknak, amelyek a maguk során még mindig sokkal olvasottabbak, mint azok az írások, amelyek a kultúra-hagyományõrzés tematikában készültek, fõleg, ha felvezetõik bírnak annyira unalmasak lenni, mint a közszolgálati média kulturális beszámolói.
A médiafogyasztók tudatosan keresik a szórakoztató tartalmakat, amelyeket a romániai magyar médiában nyilván alig-alig találnak meg. Pedig ha nem jön el az ideje a színvonalas romániai magyar kommersznek, a kulturális identitás megõrzésének heroikus harcát pont a budoár elvesztésével bukjuk el. Az Illyés nem adhat pénzt romániai magyar kommersz gyártására, mert az hogyan nézne ki?! Nagyon is korszerûen! Probléma-érzékenységrõl tanúskodna, és tegyük hozzá, PR-szempontból sem lenne kis dobás.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!