ÉLET ÉS TUDOMÁNY
Romániai magyar on-line 20 év múlva
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 15:44 GMT +2, 2014. február 7.Az Y nemzedék gyermekeinek nem lesz szüksége olyan médiára, mint a mostani. A romániai magyar ügy pedig jobb, ha újrafogalmazza magát. Kelemen Attila megsérti minden önérzetünket.
A Z generáció kapcsán folyamatosak a marketingkutatások. Ők azok, aki a 90-es években születtek, és most kerülnek ki a munkaerő piacra. Minthogy hozzávetőlegesen tíz év múlva ők lesznek azok, akik a legtöbb pénzt költik, a nagy reklámügynökségek mindenféle hipotéziseket fogalmaznak meg velük kapcsolatban. Körülbelül 20 év múlva lesznek kamasz gyerekeik, és ez olyan távlat, ami túlhaladja egy átlagos földlakó prognózisgyártó képességét.
Ami nagyon valószínű, hogy ezeknek a nemzedékeknek nagyon erős lesz a technológiai determináltsága. A technológia nem vívmány, nem futurisztikus-romantikus utópiák tárháza, nem is gadget motor, hanem egyszerűen: eszköz. A Web 3.0-s alkalmazások miatt az internetre nem lehet úgy gondolni, mint sajátos médiafelületre, hanem inkább mint univerzális médiahordozóra, ami “okos” technológiákhoz pumpálja a tartalmat, és bizonyos személyi asszisztenciát is ellát.
Fontos hozzátenni, hogy a mentalitásokat jelentősen formálja majd az, amit a közlekedésről, városról, természetről, egészségről gondolnak majd az emberek (lásd például ezt az összeállítást) mint ahogy az is, hogy a távol-keleti kulturális export – ami már jelentősen érezhető az Y generáció fogyasztásában – milyen léptékű lesz.
A média egy szegmense lesz a történetnek, nem abban és nem úgy lesz fontos, ahogy a jelenlegi médiaképünk előírná. Valószínűleg 20 éves távlatban nem az lesz értelme a tévé, rádió, print, on-line médiák distinkciójának. Eszerint, véleményem szerint teljesen értelmetlen távlatos szektoriális elemezéseket készíteni, mert a szektorok formai kérdések, és nem érdemiek. Közelebb kerülünk a 20 év múlva aktív emberek megértéséhez, ha elfogadjuk azt: virtuális és reális között nem lesz érdemi különbség, a virtuálisra realitás-, a realitásra virtualitásrétegek épülnek. Az eszközök pedig olyanok lesznek, mintha testünk meghosszabbításai volnának – a mobiltelefon sokunk számára már egy harmadik kéz.
Ami a médiafogyasztást illeti, az Y generáció esetében a trendek egyértelműek, kevesebb televízió, több internet, mélyzuhanásban a print, a rádiók pedig az “okos” platformok felé migrálnak. A médiavezetők formátumokban gondolkodnak, a reklámügynökségek kreatív igazgatóinak szerepét digitális igazgatók veszik át alig észrevehetően, de megfordíthatatlanul. A márkák a szórakoztató tartalmak “mentén” keresik magukat, és ezen a területen igazán erős az innováció. Az Intel +Toshiba The Beauty Inside kampánya nagyon szépen megmutatja, milyen irányba próbálnak elmozdulni a nagy hirdetők, és minthogy a nagy hirdetők igényei határozzák meg az innovációt a médiaformátumok területén, az on-line hirdetési piac pedig egyre globalizáltabb, jól látszik, hogy az, amit most médiának tekintünk, jelentősen változni fog akár pár éves távlatban is.
A következőkben néhány hívószóra szorítkozom. Ezek azok, amelyek jelenlegi véleményem szerint meghatározzák az Y generáció percepciós terét, eszközeit, sémáit.
I. Az Y generációról, általában
Felelősség-hárítás. Ez a nemzedék nem szívesen kötelezi el magát bármi mellett, ami leszűkítené későbbi lehetőségeit. Ez egy olyan generáció stratégiája, amely nem hisz hosszú távú megoldásokban, nem hisz abban, hogy be kell fektetni bizonyos egységnyi munkát illetve tanulást, és akkor az eleve megtérül és biztonságot nyújt a jövőre nézvést. A felelősség-hárítás úgy értelmezi, hogy ez egy morálisan deficites nemzedék kényelmi választása, felszínes. A felelősség-hárítás annak a tanulsága, hogy a feltételek olyan gyorsan változnak, hogy szabadnak kell lenni ahhoz, hogy idejében alkalmazkodhass. A nyugdíjas állás fogalma abszurd az Y nemzedék számára.
A felelősség-hárítás a nagy diskurzusok erózióját és az ideológiai kötések lazulását hozza. A “romániai magyar ügy” is jobban tudja konzerválni magát, ha pragmatikusabban és őszintébben fogalmazza újra önmagát. Kérdés, van-e, aki ezt a rebrandinget képes előkészíteni, megharcolni, lebonyolítani és finanszírozni.
Fordított szocializáció. A releváns, használható és eredményt hozó tudás jelentős része nem a szülők, hanem a gyerekeik tudása. A gyerekek tanítják meg a szüleiket a digitális eszközök használatára. Hatalmas mennyiségű, kínkeservesen szerzett tudás: felesleges. Az Y és az azt követő nemzedék hamarabb lesz kamasz, és több ideig marad az. Sok tekintetben náluk lesz a távirányító, és aki ért a távirányítókhoz, az diktálja, milyen csatornát kell nézni. A fordított szocializáció implicit hozadéka, hogy a tudásnak nem tekintélye, hanem inkább ciklusai vannak.
Élményhalmozás. A gazdasági válság és a szülők nyújtotta boldogsági szint a felé tereli az Y nemzedéket, hogy ne az anyagi javak halmozásától várjanak elégtételt, hanem az élmények halmozásától. Nem okvetlenül epikureizmusról van szó, hanem arról az evidenciáról, hogy több emléket és teljesebb egzisztenciális elégedettséget nyújt egy kirándulás, mint mondjuk egy új karosszék. A Y nemzedék úgy tervezi, emlékezni akar, megosztani, nem berendezni. Az élmény-halmozás kapcsolatban van azzal is, hogy az érzelmi intelligenciának egyfajta ideológiai robbanása zajlik, és ezzel párhuzamosan fejlődik a “megosztás-kultúra” (a Facebooktól a Couchsurfingig és a crowdsourcinging).
A connoisseur státus relativizálódása. Azok számára, akik felháborodást éreznek a korábbi bekezdések olvasása után, halmozottan irritáló hatású lesz ez a mostani. Egyre értelmetlenebb lesz tudniillik a tudás kis számú birtokosáról és a széles tudatlan tömegekről beszélni. Az elit kognitív disszonanciába kerül, amikor önmagára tekint. Ha egy egyetemi tanár immanens státuslegitimációt vár munkaköri leírása miatt, csalódni fog. Nem lesz értelmes elvárás, hogy egy elit írja elő, mi az értékes tudás. Ez a fejlemény nem mellékes politikailag sem. Az a tudásszett értékes, amelyiket választom, és ebben nincs akadémiai vagy más metafizikus tekintély. Ha az emberek nem fogyasztják azokat a kulturális és médiatermékeket, amelyek a piacon vannak, ez azért van, mert erre minden joguk megvan. Aki az embereket közönnyel inkriminálja, magát inkriminálja ostobasággal. A rendszerben rengeteg idő van kultúrára, médiára, spiritualizmusra. Ha a piacon lévő ajánlat aluljegyzett, ez csak az ajánlatot minősíti. Sokat szokás beszélni a kultúra nevelő szándékáról, de ez a szándék értelmezhetetlen az új rendszerben. Azoknak, akik a kultúrával változtatni akarnak, elsősorban maguknak kell megváltozniuk. Ez nem jelenti azt, hogy a magas kultúrának tartott hagyomány el fog tűnni, hanem azt, hogy saját érdekében jobb, ha lemond királyi beidegződéseiről. A szaktekintélyek megmaradnak, szaktekintélyekre szükség lesz, de a területeket, amelyek tekintélyesek, nem egy kulturális elit határozhatja meg kizárólag.
II. Az Y generáció médiahasználatáról, általában
A social media konszolidálódása. Az Y generáció több platformon fogyaszt médiát. Televíziót egyre kevésbé, a nyomtatott sajtó fogyasztása pedig inkább kivétel, mint szabály. A táblagépek és az erre alkalmazott print kiadások illetve a nyomtatott sajtó formátuminnovációi a terület lényeges átalakulását hozzák, vagyis a romániai magyar sajtóban jelenleg bevett megoldások lassan, alig észrevehetően, de el fognak múlni. Megdőlni látszik az korábbi evidencia is, hogy exkluzív tartalomért ne lehessen az interneten pénzt kérni, ami az ún. professzionális újságírás mentsvára lehet.
A közösségi média szociológiájában az aktuális közhely (igazság) az, hogy a véleményformálás a csoportos interakcióban születik meg. Csoportokkal, nem tekintélyes véleményformálókkal, de nem is kiemelt státusú hubokkal kell üzenni, mert a verdikt egy sajátos dinamikájú kiscsoporti interakcióban születik meg. Ez új és elég ismeretlen, és szintén politikai következményei lehetnek.
A médiagyártás demokratizálódása. Az Y generáció digitális írástudása lerövidíti az utat a médiacsinálásig. Ez a nemzedék máshogy, avatottabban, kritikusabban és – fájó – sokkal kegyetlenebbül viszonyul az ún. professzionális médiatermékekhez, mint elődeik. Ha a hirdetőknek a senki által nem követett profik és a tömegeket vonzó amatőrök közül kell választaniuk, a kérdés máris eldőlt. Ez nem azt jelenti, hogy a médiaszemélyiségek kora lejárt, hanem azt, hogy senki nem vásárolhat bérletet arra, hogy médiaszemélyiség legyen. Nagyon tanulságos a K-pop sikere. A sztárokat a koreaiak nem félistenekként, hanem potenciális Facebook-barátokként építik fel.
Perszonalizálás, prediktibilitás, szemantikus web. Az alkalmazások fejlesztése a személyre szabás irányába megy. A mobilapplikációk piacán már megjelentek azok az alkalmazások, amelyekkel személyre szabott alkalmazásokat lehet gyártani. Az igények egyre sajátosabbak, a különbözőség az új állandó. A keresők, webáruházak, ilyen-olyan szolgáltatások számára a jelenlegi fejlesztési kihívás nem az igények kielégítése, hanem az igények kiszámítása. A “van nálam, amire szükséged van” helyét átveszi, a „tudom, mire van (lesz hamarosan) szükséged”. E tekintetben előremutatók a Google Now, az Amazon megoldásai, és az érzelmi profilt olvasó és a reklámokat a kedélyállapot alapján pozícionáló X-box szabadalom.
Devirtualizálódás. Ha eddig az on-line tulajdonképpen a böngészőnk volt, ezt mára nem csak mobiltelefonok és játék konzolok árnyalják, hanem a robbanás előtt álló Google Glass technológia is. Ez olyan távlatokat, formátumokat, integrációs lehetőségeket hozhat a médiafogyasztás és formátumok terén, ami romantikus szépiába színezi a jelenlegi berendezkedést. A Google Glass dematerializálja az internetet, amit a valóság rétegeként jelenít meg. Ennek középtávú következményei beláthatatlanok.
III. A romániai magyar média jelenéről
Negatív tényezők. A körülmény, amely leginkább meghatározza a romániai magyar média jelenét és jövőjét, a piac fojtogató szüksége. Nagyon nehéz, bizonyos fontos szektorokban pedig egyenesen lehetetlen olyan médiamodellt találni, ami fenntartható piaci alapon. Ez olyan alapadottság, ami jelentősen meghatározza a médiacsinálás lehetőségeit és közérzetét. Másik negatív vonatkozás, hogy a romániai magyarok egyféle torzulásban élnek, mert magyarországi televíziókat fogyasztanak elsősorban. Két történetük van, az egyiket a magyarországi média képezi le, a másikat az itthoni. Ez már nem egyszerűen adottság, hanem az oda nem figyelés következménye. A magyarországi média kiprivatizálta a romániai magyar médiafogyasztókat.
A Vásárhelyi Rádión, az Erdély TV-n és a Transindexen kívül a “magyar Erdély” nem tételeződik meggyőző médiatérként. Lokális projektek és kis forgalmú regionális ambíciójú site-ok vannak ugyan a piacon, de ezek azért működhetnek, mert a rendszerbe be van építve, hogy nem okoznak meglepetéseket. Amolyan, a média helyét foglaló médiaszerű valamik.
Lokális média. Mindezek ellenére, a lokális média nem plafonálódott. Ugyan meggyőző modellek még nincsenek az online-ra, a terület előtt mégis van középtávú távlat, mert a következő pár évben a lokális businessek is kimennek online-ba, ami lokális hirdetőket hozhat.
Hatalmas lehetőségek vannak a kis sugárzási távolságú rádiókban, amelyek mondjuk egy községet fednek le. A román törvényhozás lehetőséget kínál az ilyen rádiókra, és pont a magas helyi relevanciájuk miatt és alacsony befektetési költségeik miatt számos médiafunkciót válthatnak ki. Az ilyen típusú kis rádiók hálózati modellje a romániai magyar média titkos erőforrása lehetne.
Statikusság. A terminust nem értékítéletként, hanem adottságként használom. A média nem mediátor, hanem termék, amely nem egyszerűen leképez vagy közvetít, hanem interakcióban van és mozgásban tart. Azok a médiaprojektek, amelyek nem tudnak fogyasztóik életének organikus részévé válni, vagyis nem válnak élő branddé – lásd Krónika vagy Új Magyar Szó – tiszteletre méltó és költséges félreértések. A romániai magyar média azért statikus, mert a műhelyek nem kérdeznek rá saját szerepükre, és a 90-es évek közepének levegőjét szívják.
Két víziós elem
A romániai magyar médiapiac nehezen fenntartható. Előnyt jelentene, ha a kisebbségi média támogatása például leírható lenne a helyben működő vállalkozások adójából. Valamiféle finanszírozhatósági megoldás nélkül a profi kommunikációs szakemberek értelemszerűen más lehetőségek felé orientálódnak, és a szakma egyre hígabb lesz.
A kísérletezés és innováció olyan területek, amelyek nem finanszírozhatók a jelenlegi rendszerben. Fontos, hogy legyenek erőforrások olyan célcsoportok felé, akik nem találják meg magukat a jelenlegi romániai magyar kínálatban. Ők jellemző módon az Y nemzedék.
IV. Két demó kérdés
1. Milyen módja lesz annak, hogy a partikuláris érdeklődésűek laza közösségekbe tagolódjanak?
“Személyiség kombónk” meghatározása az lesz, hogy melyik partikuláris (hobbi-, spirituális-, érték-) közösségek tagjai vagyunk az adott pillanatban, és milyen mértékben, intenzitással fontos az adott közösség identifikációnk szempontjából. A hasonló közösségek megtalálása máris nagyon egyszerű, illetve egyre egyszerűbb lesz. A kérdés romániai magyar szempontból, hogy a partikuláris közösségalakítási kultúra mennyire lesz adott.
2. Hogyan értelmezhető mindez politikailag, a szórványban élő magyarok szempontjából, 20 éves távlatban?
A romániai magyar politikum komoly kihívás előtt áll, mert újra kell fogalmazza céljait egy olyan formában, hogy az érvényes legyen az Y nemzedék számára is. Az Y nemzedéken nem lehet elszámoltatni olyan felelősségeket vagy kötődéseket, amelyek nem választásaik következményei. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartják magukat magyarnak, hanem mondjuk annyira, vagy abban az értelemben tartják magukat annak, mint amennyire a Szűz vagy a Nyilas jegyében születtek. Adottság, ami lehet pozitív is, de nem okvetlenül érték. Húsz év múlva számos identifikációs “anyag” lesz piacon, amelyek, ha nem is írják felül a nemzeti tudatot, de kifehérítik, erodálják, mellékes körülménnyé teszik – feltéve, ha a romániai magyar lét nem telik fel olyan új pozitív tartalmakkal, amivel jó azonosulni. Például: a romániai magyarok zöldek, a romániai magyarok kreatívak, a romániai magyarok különlegesek számos szempontból, stb.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!