2017. április 29. szombatPéter
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Az induló romániai magyar televízióról

utolsó frissítés: 17:59 GMT +2, 2003. december 15.

Az arról szóló híradások, hogy milyen is tulajdonképpen a romániai magyar televízió-terv gyérek is, vékonyak is. Ez most még a latolgatások ideje.





A tét sokkal nagyobb, mint a Sapientia esetében - most rögtön kiderülhet ha bukta van. Persze, ugyanígy tapintható siker lehet a szerencsés intézményindítás is. A közepes viszont demoralizáló lehet, legalábbis ezt sejtem az eddigi reakciókból. Íme ezek hatos tipológiája:

A hivatalos: autonóm intézményeket a romániai magyarnak!
A szkeptikus: tudják ezek egyáltalán, hogyan kell ezt csinálni? El fogják cseszni!
A kincstári: de jó lesz, esténként ülünk a kandallónál, és nézzük a jó kis romániai magyar tévét
Az ellenzéki: szóval már saját tévé is kell az RMDSZ-nek... Nem elég jó nektek a Duna, ugye?!
A takarékos: Miért nem kapja meg azt a pénzt valamelyik másik közszolgálati adó?
Az ironikus: miért ilyen hírtelen, miért pont tévét, van-e ezzel kapcsolatban megfogalmazott civil társadalmi igény vagy sem – de nem értem, de össze vagyok zavarodva!

Minthogy sokkal könnyebb fenntartani a normalitást, mint előidézni, például el lehetett volna mondani, felnőtt emberekként kezelve a romániai magyarokat, hogy mi is lehetne ez a tévé-dolog. Nem kizárt, tájékozatlanságom az oka, de nem láttam arról semmit, hogy kereskedelmi, közszolgálati vagy valamiféle hibrid médiáról van-e szó. Információkra nagy szükség volna, hogy azok is tudhassanak véleményt kialakítani, akik nem a priori ítélnek egy RMDSZ kezdeményezésről. Szóval tévéprojekt és archaikus szintű kommunikáció: ez a kettő most együtt fut.

De lépjünk túl ezen a vonatkozáson, és tegyük fel azt a kérdést, ami talán a leglényegesebb: mi lehet egyáltalán a feladata egy közszolgálati (?) magyar adónak. Kezdjük azzal, hogy mi nem.

Az új televíziónak nem lehet a feladata az RMDSZ-propaganda. Ezt mindenki tudja, ebben mindenki egyetért, talán még az RMDSZ vezérkara is. Persze ebben is lehetnek különféle szintek, például az, hogy az RMDSZ egyféle pozitív kommunikációs erőforrásként kezeli a televíziót, és ha proaktívan kommunikál általa, az valahol jó is, természetes is.

A cél az, hogy a staff feladata ne legyen akár kimondatlanul is az RMDSZ kiszolgálása vagy a belső ellenzék diszkreditálása. Ha ezt teszi, középtávon visszahathat az RMDSZ népszerűségére is (induljunk ki abból, hogy a romániai magyar nem hülye).

Vagyis legyen szakmai kérdés, hogy ki, mikor és mennyit szerepel, és ne hisztériák és szeszélyek döntsenek ebben. Ennek eldöntése egyébként egyáltalán nem egyszerű feladat, a romániai magyarok a legutóbbi alkotmánymódosítási népszavazáson is nagy számban legitimizálták az RMDSZ hivatalos politikáját, és hát a tanácsok alakulása különösebb tömegeket nem mozgatott meg.

Ez viszont nem abszolút szempont, a közéleti kérdések iránt érdeklődő értelmiségiek között sokan a hivatalos RMDSZ verziótól eltérően értelmezik a romániai valóságot. Ez nem jelenti azt, akkor vagyunk becsületesek, ha például Markó Béla és Szilágyi Zsolt antennaideje 50-50%-os, hanem azt jelenti, hogy amikor az ellenzék tematizál, a szerkesztőknek be kell engedniük műsoraikba az új szempontokat is, sőt vitának kell alávetniük. Dehát ezekben a kérdésekben egyetlen újságíró sem lehet elég bölcs, mert mint látható, nem lehetnek abszolút szempontjaink (például a BBC-nél ki van centizve mennyi a kormányé, mennyi az ellenzéké), a döntéseket alkalomról alkalomra kell meghoznunk.

Az, hogy ki el nem kötelezett valójában nem is azáltal derül ki, hogy mennyi antennaidőt bíztosít a feleknek, hanem abból, hogy -- amikor a felek jelen vannak – mennyire demokratikus a kényelmetlen kérdések kiosztásában, illetve mennyire törekszik arra, hogy a nyilvánosság erejével (induljunk ki abból, hogy van ilyen) megoldjon bizonyos méltatlan helyzeteket.

És tegyük hozzá, egy újságíróval nagyon könnyű megértetni, hogy hogyan kell a politikus kurátorok kedvében járnia – valójában semmiben sem bízhatunk, csak a politikusok önmérsékletében és latensen jelenlévő értelmiségi öntudatukban. Persze jó lenne az is – minthogy nem magánvállalkozásról van szó – ne okvetlenül genetikai alapon, rokonsági szövődések mentén álljon fel a team.

Az új televíziónak nem kell kiemelten politikával foglalkoznia. Ha nézőkre is számot tart, akkor elsősorban informálnia és szórakoztatnia kell a romániai magyarokat. A szórakoztató műsorok viszont sokba kerülnek, a profi informáláshoz pedig nem csak jó operatőrökre van szükségünk, hanem tájékozott szerkesztőkre is. Szóval ez komoly gondot okozhat.

Az új televízió realitásképének gyökeresen különböznie kell a Duna televízió realitásképétől. Ebben benne van az is, hogy a televíziónak eredeti vízióval kell rendelkeznie, ami egyáltalán nem könnyű. Egyrészt azért, mert a potenciális munkatársak nagyrésze Duna-beszállító, sőt, valószínűleg a csatorna elindulása után is az marad. A tévés műhelyek esetében halmozottan igaz, hogy mindenki ott ad el, ahol tud, és hát nem lehet egy búskomor után egy happyt csinálni, csak azért, mert az egyik szerkesztő ezt kéri, a másik meg amazt.

De a dolog még lesújtóbbnak látszik akkor, ha arra gondolunk, hogy általában a romániai magyar újságírók milyen veretes unalmat szolgáltatnak, mikor művelődési témákról kell szólniuk. A televízió populáris műfaj, és ha a fantáziánk addig terjed, hogy egy papot két kameraállásból másfél óráig nyomatunk, akkor miért nem jó nekünk a Duna?

Olcsón, civilizáltan és színvonalasan kell népszerű művelődési műsorokat kitalálnunk, de az is lehet, hogy azt a szót, hogy művelődés vissza kell tennünk a formalinba, ahonnan annak idején kiszedtük és populáris kultúrában kell gondolkodnunk. A kettő között egyedül az a különbség, hogy a pop a fogyasztó szempontjait is tiszteletben tartja.

Mondok egy példát. Prágában a metróban egy plakáton egy rendezvényt Hrabal arcával hirdetnek (nem irodalmi rendezvényről van szó). A belvárosban, a butikokban észbontóan szellemes Prágát reklámozó pólók, Kafkás egérpadok és Mucha grafikáival illusztrált kártyák kaphatók. Ők esélyt teremtenek arra, hogy mindennapjaik – és nem csak ünnepnapjaik – részévé tegyék saját magaskultúrájukat. Ez nem politikusi vagy gyártásvezetői feladat, ehhez a médiát érző profik kellenek. Van ilyen a tarsolyunkban? Szerintem igen, többen is, és nem politikusok.

Pozitív, innovatív, dinamikus, szórakoztató, informatív, egyéniség-orientált, őszinte, jó közérzetű, apolitikus, nagyon-nagyon civil televízióra van szükségünk. Minden más képlet csak elszomorító lehet.

A televízió nem lehet Duna-ellentelevízió. Ha ez a cél, keressünk értelmesebb kihívásokat.

A televíziónak közösségépítőnek kell lennie. Ezen azt értem, hogy első körben fel kell építenie nyilvánosságát, mert az önmagában soha nem adott. Gondoljunk a kincstári magyar adásra, és akkor a fenti tétel bizonyítást nyert.

Közben azonosítania és egyedi eszközeivel dinamizálnia kell a kisközösségeket és azok interakcióját. A tartalomgyártáshoz képest a közösséggyártást kell előtérbe helyeznie, ekkor tudhat csak racionális közösségi tartalmat gyártani. Tegyük hozzá, semmi másnak nincsenek ehhez olyan eszközei, mint éppen egy olyan televíziónak, amely itt működik egy karnyújtásnyira, minálunk.