2017. október 19. csütörtökNándor
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

"Home jogok"

utolsó frissítés: 14:44 GMT +2, 2012. július 12.

Sikeres, jelzett, tehetséges emberek nem tudnak válaszolni arra a kérdésre: mi a programotok? Hogy lehetséges az, hogy vezető magyar íróknak, újságíróknak, tudósoknak nincs céljuk, csak magyarázatuk?

Amit már a legelején tisztázni szeretnék: ez a szöveg a hiányról szól. Olykor nem lesz nagyon konkrét, egyszerűen azért, mert a hiány alapvető adottsága, hogy nehezen megragadható. Hogy egész pontosan mi hiányzik, azt többnyire csak akkor tudjuk biztosra, ha a hiányzó dolog korábban már megvolt, aztán később elvesztettük.

Amúgy, amikor hiányt számolunk fel, próbálkozni szoktunk: talán ez hiányzik, talán az, lássuk csak! Sőt, leggyakrabban nem is azt keressük, ami hiányzik, hanem inkább azt, ami elmulasztja, felfüggeszti hiányérzetünket. Szóval ez a „hiány dolog” kényes, nehéz, kényelmetlen. Fogalmaink sem nagyon segítenek a tisztánlátásban. Például mi, amikor hiányt semlegesítünk, akkor „pótoljuk a hiányt” (hiánypótlunk). Hogy is van ez? Kicsit kusza ez az egész.

Nagyon gyakori önbecsapásunk, hogy attól reméljük a hiány felfüggesztését, hogy megszabadulunk valami mástól. Vagy attól, hogy hagyjuk, hogy elválaszthatatlan részünké váljon az égető hiányérzet. Vagy attól, hogy konvertáljuk más hiányokra. Nem véletlen, hogy pont ezeket a soroltam fel. Amiről beszélni fogok:

miért tudom egyre kevésbé komolyan venni a magyarországi ismerőseimet.


Nem azokról beszélek, akik barátaim, vagy akikről sejtem, hogy azok lehetnének. Inkább azokról, akikkel rokonszenvezek, kommunikálok, együtt dolgozom, és mégis ambivalens képzeteket keltenek bennem. Persze ezek az fenntartások minden bizonnyal kölcsönösek. De vállalnék egy szembesítést, sőt, most, itt szeretnék kiprovokálni egy hasonlót.

Mondom is: ti, azok a pártlogikákon keresztüllátó, felkészült, erőforrások fölött rendelkező, a magyar tájat meghatározó vezetők, értelmiségiek, akik lehettek mindössze pár tízezren, kishitűek, lemondóak és leegyszerűsítőek vagytok. Nyugtalanságotokat többnyire valami a közösségi tudattól való elszakadtság, manifeszt elidegenülés táplálja, és ugyanez táplálja kiszámítottságotokat és önzéseteket is.

Minden tudásotok és eszközötök adott, de nem vállaltok felelősséget a közösségetek iránt. Pedig ti vagytok azok, akik nem azt kapják, amit megérdemelnek, de ez mégsem szabadít fel bennetek energiákat. Lelakott, kiégett, a fatalizmusra hajlamos humorotok szellemtelen és önelégült.


Persze nem vagytok könnyű helyzetben,

és most nem a gazdasági válságra vagy a politikai abszurdra gondolok. Inkább arra, hogy idiótának tartjátok azokat, akik nem osztoznak lemondásotokban, akik nem fogadják el azokat az érveket, amelyek vitatják azt, hogy történelmileg kódoltan, soha nem lehet kiegyensúlyozott, felszabadult, könnyed, tulajdonképpen boldog a magyar nemzet (nemzet?).

Hatalmas intellektuális erőforrásokat égettek el arra, hogy igazoljátok tehetetlenségeteket, és már-már biblikus képeitek vannak arról, hogy interszubjektív démon szállt meg mindenkit, aki Magyarországon él.

Sikeres, jegyzett, tehetséges emberek nem tudnak válaszolni arra a kérdésre: mi a programotok? Hogy lehetséges az, hogy vezető magyar íróknak, újságíróknak, tudósoknak nincs céljuk, csak magyarázatuk? Ideológiai kivétel nélkül. Egy jobboldali politikus azon töprengett, hogy lehet a magyar nemzet annyira gyenge, hogy még kipusztulni sem tud. Egy baloldali meg a 48-as forradalom mentén, egy briliáns asszociációs sorral azt igazolta, hogy Budapest kiégettségre van predestinálva.


Nem hiszem, hogy megjátszott „pozitív gondolkodásra” lenne szükség,

de nem értem azt a különös önelégültségeteket, amit akkor látok az arcotokon, amikor frappánsan rámutattok a magyar nemzet kozmikus élhetetlenségére. Hát igen, nem lehet könnyű egy ilyen hangulatban programokban, műhelyekben, friss intézményekben, merész metaforákban gondolkodni. Értem én, hogy Magyarország a rosszul végződött történetek országa, és azt is, hogy a közvélekedések határozzák meg az egyének értelmezési keretét.

Mégis úgy érzem, hogy ennyi pannon keserűségnek már nincs helye, nem fér el. Valami turpisságnak kell lennie a dologban. Ez csak valami hatásszünet lehet. Valami tréfa, amit innen Kolozsvárról nincsen ahogy megértsek.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!