HOME JOGOK
Jelentéskorrekció
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 20:07 GMT +2, 2003. november 24.Miről szól az aradi Szabadság-szobor? Úgy értem, őszintén. A szabadság egyetemes fogalmáról?
Ennek hatására a szoborcsoport számunkra alapvetően arról szól, hogy a kurva románok már megint beakasztanak nekünk, hol itt a szabadság, még egy rohadt szabadságszobrunk sem lehet, ezek a szabadságunkra törnek. Aha-aha, tudtuk mi előre, kurva-kurva románok.
Pedig szólhatna erről is: figyeljetek, ti strici románok, gyertek, legyen egy Szabadság-szobrunk, jó ötlet, nem? Nekünk, izé, van is egy raktáron, régi, megbízható darab, akár fel is állíthatnánk például a Tűzoltó téren. Lehetne mondjuk december 22-én. Hm? Ja, nem-nem, ez közös; a mi közös és persze egyenkénti szabadságunkról szól, hogy hogyan találjuk ki újra, közösen. Szóljon erről a megbékélés, nem egy olyan megbékélés-parkról, amely jellegéből adódóan a békétlenséget dokumentálja.
Találjuk ki jól az a teret, ahova felállítjuk, például nevezzük el egy román forradalmár mártír kollegáról, karácsonykor borítsuk be színes díszekkel és szervezzünk köre Arad Parade-ot. Mert hajlandók vagyunk lemondani a komor és bonyolult szabadságfelfogásunkról egy derűsebért és jóval egyszerűbbért, ha ezzel magunkat is fel tudjuk szabadítani, gyertek strici románok, beszéljük meg – legalább lesz valami látnivaló abban a porfészek városban.
Kezdjük mondjuk így: állítsunk fel a tűzoltó téren egy hatalmas vásznat, amire egy este vetítsük ki különböző jól ismert szabadságszobrok képét, közöttük az aradiét is. Szervezzünk köré egy kis szabadság-fesztivált román és magyar dj-k mixeljenek, a különböző vj-k szabadságkompozíciói pedig a vásznon pörögnek. Ha pillanatokig is, de a szobrunk ott lesz a téren, a varázs megtörik, minden egyszerűbbé válik.
Annak idején, amikor a kolozsvári Mátyás-szobor feliratozásával a kolozsvári magyarokat nem egyszerűen csak büszkeségükben, hanem igazságérzetükben is megalázták (a felirat a feliratozás körülményeiből adódóan arról szól, hogy másodosztályú polgárai vagyunk ködös-huzatos városunknak), körmeneteket találtunk ki, aminek néhány tüdőgyulladáson kívül nem sok eredménye volt.
Eredmény lehetett volna az is, ha segít feldolgozni a megbántottság nagyon szar érzését, de inkább a tehetetlenség belátását segítette elő, semmint a megaláztatással való megbékélést. A tábla a helyén maradt, mi meg szépen tovább savanyodunk. Ezt azért nem kellene annyiban hagyni, mostmár eltelt annyi idő, hogy higgadtabban gondoljunk bele a történtekbe.
Ha Funar táblával kommunikál, kommunikáljunk mi is azzal. Talán a Kolozsvári Magyar Diákszövetség kiírhatna egy pályázatot Kolozsvár polgárainak, ami arról szólna, mit írnának ők a Mátyás-szoborra. Aztán jelenítsük meg ezeket a feliratokat plakátokon, lapokban, kiállításon, szórólapokon. Tegyük a helyzetet ironikussá, használjuk a médiát, kreáljunk eseményeket és nevessünk románokkal együtt azon, hogy milyen hülyék is vagyunk.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!