HOME JOGOK
Világok harca?
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 14:17 GMT +2, 2006. október 24.Az utóbbi időben egyre többet beszélgetünk azokról a horizontokról, amelyek intézményesen szolgáltatják a romániai magyarok számára az értelmezési paneleket.
Ezek amolyan nyilvánosság-alrendszerek, amelyek nem hinném, hogy hatnának egymásra. Egymással összemérhetetlen és összeegyeztethetetlen értékszemléleteket képviselnek.
Képzeljünk magunk elé egy 14 éves romániai magyart valamelyik székelyföldi városból, middle class, polcon a teljes Horizont-sorozat, ami a nappaliba nem fért el, ezért el kell tűrnie a saját szobájában. Az íróasztalfiókban tinimagazinok, cd-k, dvd-k szanaszét, a falon poszterek. Este kézbe veszi a helyi napilapot, esetleg – nem valószínű – a Krónikát, az Új Magyar Szó még valószínűtlenebb, de talán, ha a papa hazahozza valahonnan, azt is. Ha mégis, ezeket a lapokat inkább mellékfoglalkozásként túrja, nem keres, nem remél semmit. Inkább megnézi a netről letöltött mozit, vagy besüpped a fotelba és a házi kedvenccel a hasán néz kb. két órányit valamelyik kereskedelmi csatorna műsorából.
Ismeri a magyarországi és romániai sztárokat. A reklámok alatt szórakozottan kapcsolgatja a csatornákat, ha olyan reklám van, amit még nem látott, még megvárja a végét, aztán kattint el. Reggel elmondják neki az osztálytársai, mit láttak a YouTube-on, hogy az a flúgos szingapúri csaj felrobbantott egy kóláspalackot, mert telenyomta Menthossal. Ott van még az a mexikói csávó is, aki tök hülye, de így is napi 80000 nézője van amiatt, hogy milyen gusztustalanságokat hajlandó a szájába venni.
Becsengetnek, magyaróra jön, Kosztolányiból kell felelni. Délután táncház, aminek a végén talán előkerül a marihuánás cigi is. Közben megbeszélik, ki fog Wass Albertet szavalni az iskolai ünnepségen. Otthon az apu elmondja, hogy s mint van Orbán Viktorral és mit csinál jól vagy rosszul az RMDSZ, de erre már nem figyel, mert minden este ugyanaz a duma.
Egy hard, egy szoft és egy antimédia paneljei ütköznek.
A hard média a romániai magyar mainstream, újságok, iskolai ünnepségek, politikai megnyilvánulások, a konzervatív, de hatalommal rendelkező emberek, elsősorban tanárok, papok diskurzusa. A hard média a kötelességről (kötelességmulasztásról) szól. A hardosok csinálnak belőled öntudatos romániai magyart.
A szoft média a globalizált kereskedelmi média, kereskedelmi csatornák és krétázott papírra nyomtatott magazinok, a nagy trösztök kereskedelmi rádiói és némi on-line tartalom. A vágyteljesítés és vágygerjesztés tengelye. Ők csinálnak belőled világpolgárt, mert ők foglalják el a fogyasztói szokásaidat.
Az antimédia pedig a 2.0-s internet, a YouTube, a blogoszféra, a lakótelepi DC++ hálózatok, az MMS-ek és a mobil csengőhangok világa. Tele hierarchiákkal. Folyamatosan mérlegelésre, értelmezésre kényszeríti a felhasználót, ez a népszerűség és a népszerűtlenség tengelye. Itt a legkevésbé tiszta, hogy mi a szabály. Hogy mi igazi és mi fake, hogy mit elég megnézni és mit kell eltenni a merevlemezre, hogy mire kell válaszolni és mire nem, hogy hogyan mondod el tömören magadról, hogy ki vagy és hogy hogyan leplezed le a többieket – ez az igazi kamaszoknak való médium. Hatása jelentős – sem a hard, sem a szoft média nem tükrözi, nem értelmezi, nem dokumentálja, hogy itt mi is történik igazán. A business már megtalálta a helyét, a marketing is használja, nagyon pragmatikusan, előítéletmentesen.
Szóval ez lenne az a három horizont, amely a romániai magyar tinik közvetlen környezetén túli világ-burjánzásokat képezi le.
1.
Minthogy romániai magyar közélet a hard médiában zajlik, a romániai magyar közélet szereplői aránytalanul nagy fontosságot tulajdonítanak ennek. A hard médiának nagyon merevek a szabályai. A romániai magyar média értékkérdést csinál abból, hogy a romániai magyarok többsége számára közömbös marad, hogy nem kommersz, hogy nem olvasott. Eddig két nagy napilappal történt integrációs kísérlet, de ha arra gondolunk, hogy a Krónika 10 ezer körüli, az ÚMSZ pedig ennek a felénél is kevesebb példányt ad el, jól látható, hogy a projektek ugyan nagyobbak annál, hogy kimúljanak, de kisebbek annál, hogy éljenek.
A helyi napilapok esetében sem sokkal különb a helyzet. A jelenleg konszolidált tartalomképletek szerint csinálni romániai magyar print médiát szép – több pozitív jelző nem jut eszembe.
2.
Világszerte a televíziók alakítják a nyomtatott sajtó milyenségét, nálunk nem. A print médiában mindenféle feladatleosztás előfordul, fontos lennie bulvár- és értelmiségi rétegsajtónak egyaránt – nálunk ezeken a területeken is hiányosságok vannak. A romániai magyar print média önmagához képest kontextus nélküli. Emiatt alapvetően vízió nélküli, vagyishogy azokat az állításokat termeli újra, amelyek megfojtják és megfosztják a növekedési bázisától. Nincs bátorsága megtalálni az olvasóit.
3.
Amikor a Transindex néhány órás beharangozóval hozta, hogy este közzéteszi a Szilágyi Domokos-ügyben kiadott nyilatkozatot, voltak, akik nehezményezték, hogy tudniillik a történetből “médiaszenzációt” csinálunk.
A nyilatkozat közzététele után semmivel sem volt nagyobb sem az aznapi, sem a másnapi olvasottságunk. Ha ez volt a célunk, nem értük el. Ez mondjuk várható is volt – az emberek többsége számára a Szilágyi Domokos-ügy annyiban ügy, hogy Szilágyi Domokos rossz fiú, vagy mégis jó fiú. Az emberek többsége számára egy költő nem annyira fontos, hogy a dolgot színesben, annak minden árnyalatával lássák. Miért lennének ezzel az olvasóink másképp?
Az viszont valószínűsíthető, hogy az általunk alkalmazott, megjegyzem, nagyon is bevett technika miatt több olvasónk értette meg, hogy ez valahol mégiscsak egy ügy, mintha nem promóztuk volna be, hanem egyszerűen elégettük volna a témát, mint bármelyik másikat. A promó a szoft médiában alapvető. A médiazajban a szenzációcsinálás technikai, és nem morális kérdés. Hogy milyen áron, az a morális kérdés.
Amúgy sem hinném, hogy az egészséges média logikájában a nézettségmaximalizálás bűn lenne. Nagyon különösnek érzem, hogy amiatt kell magyarázkodnom, hogy a Transindex olvasott. A romániai magyar logikában ez gyanús, tisztességtelen, olcsó. Ennek ellenére, ahogy eddig, ezentúl is tudatosan fogjuk keresni azokat az eszközöket, amelyektől még olvasottabb lesz a Transindex. Még akkor is, ha a szoft médiára jellemző eszközt használtunk, és megtörtük a common sense-t, mely szerint Szilágyi Domokos jellegzetes hard téma, vagyis csak a hard eszköztárral lehet kezelni.
Miért? Mert ha csak a hard eszközökkel kezeltük volna a témát, belterjes értelmiségi téma maradt volna, mint például a Sütő-vita. És most? Mostmár – legalábbis a Transindex-olvasók között – a Szisz-ügy egy történetté vált, és a történet az, amin keresztül le lehet fordítani a média nyelvére a morális dilemmákat.
Ha egy olvasónk által írt erotikus novellát 24 óra alatt 1000 ember néz meg, Markó és Csapó találkozójának híre 100 olvasónkat érdekli. Ha Markó és Csapó találkozójába beletesszük minden tudásunkat, sok képpel, meg némi merész kommenttel hozzuk, akkor elérheti a napi 600-as olvasottságot. Ha jó gonoszak is vagyunk, akkor mondjuk ennek a dupláját. Ha történik is valami a találkozón, mindent beleteszünk, hogy csilingeljen és még gonoszak is vagyunk, még gonoszabbak, mint a South Park, akkor sem érdekel 2000-nél több olvasót 24 óra leforgása alatt. (A számokat nem a Transindex fényezése érdekében tettem közzé, hanem hogy empirikus kontextusba helyezzem, miről is beszélek.)
Azt mondhatnánk, egy egységnyi értelmes tartalom eladásához négy-öt egységnyi kommersz kell. Csakhogy azt tapasztaltam, sokkal nehezebb egységnyi jó kommerszet csinálni, mint négy-öt egységnyi, a romániai magyar sajtóhagyományok szerint értelmes, kadens, normális tartalmat – de ez már egy másik, hosszú beszélgetés témáját képezhené.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!