2017. december 14. csütörtökSzilárda
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Kedves Éva néni

utolsó frissítés: 21:39 GMT +2, 2006. október 16.

ez a szöveg nem nyílt levél és nem válasz a vitaindítóra, nem is hozzászólás a szöveghez, amit Ön az Erdélyi Riportban publikált.



Nem célja a beszélő pozíciójának tisztázása sem, vagyis nem válasz az ott megfogalmazott felkérésre sem. Ez a szöveg mindössze az Ön szövege kapcsán íródik. Minthogy Éva néninek szellemi lekötelezettje vagyok is, maradok is, inkább már most elismerem, nem tudok frontálisan kapcsolódni az Ön vitaindítóként megjelent szövegéhez. Elbeszélek mellette. Miért? Éva néni azt írja: A hatékony, valódi párbeszéd – tanári tapasztalataim szerint – csupán az után kezdődhet el, miután első körben valamelyest kirajzolódtak a többi résztvevők értelmezési horizontjai, és megragadhatókká lesznek a releváns egybeesések és a különbségek. Azt hiszem, az elemzési horizontunk nem lesz ugyanaz. Az itt következő szöveg arról szól, miért nem azonos az elemzési horizontunk. (Amúgy úgy gondolom, a hatékony megértés nem a másik szelleme iránti nyitottságot, hanem a mások által megfogalmazott bírálatok hatékony differenciálását jelenti.)

1.

Mi páran arra szerződtünk, hogy valahogy megpróbáljuk elbliccelni a romániai magyar hőskort (rommagyar, ahogy Ön írja, jó szadi ez a rommagyar, tetszik nagyon). Nem megküzdeni akarjuk a hőskort, Obi van Kenobi, Batman és a többi sztár majd megküzdenek érte. Mi inkább a hunyók leszünk. Ja, fontos még, hogy nem azért fogalmazok többesszámban, mert képviselném a hunyók társaságát, mert én lennék a szószólójuk, hanem mert van egy ilyen társaság, akikről azt hiszem, mi vagyunk a hunyók. Lehet, hogy tévedek, ha így lenne, arra kérem a barátaimat, hagyjanak meg a tévhitemben.

2.

Milyen általában a romániai magyar hunyó, vagyis milyennek él aktív emlékeimben? Előszöris nem hagyja, hogy a sérelem és az önsajnálat beszéljen belőle és egyáltalán nem szereti a melodrámát. Ha úgy érzi, hogy nincs hozama a romániai magyar jelennel kötött szerződésének, akkor megpróbálja szárazon tudomásul venni, és ezért csak és kizárólag magát hibáztatja. Kínlódás, méltatlan helyzetek sokasága, kevés sikerélmény a szerződés megkerülhetetlen velejárója, aztán később jönnek egymás után a ritkán jogos bírálatok meg az idétlen félreértések. Nem könnyű? Na ja, nem valami lojális partner ez a romániai magyar jelen! No shit! Van, aki szeret szopni, azért lesz belőle profi romániai magyar. Én speciel utálok, én másra szerződtem, de attól még szopok rendesen és nem hiszem, hogy erről elsősorban nem én tehetek.

3.

Milyen a hunyó? Nem hiszi azt, hogy szabad súlytalan értelmiséginek lenni, aki megengedheti magának az alulnézet luxusát. Nem fair alulnézni. Megpróbálja maximalizálni az eszközeit, hogy eszményi esetben politikai cselekedetként építse be a civil issue-kat. Persze, az esetek túlnyomó részében borítékolt a bukás. De ennek ellenére ügyekben gondolkodik és nem ügyeken gondolkodik. Persze nehéz újra meg újra feltöltődni, megújulni, jönnek is a határhelyzetek egymás után, de a végső kérdés mindig az, hogy bent vagy vagy kint vagy, és ha bent vagy, nincs sértődöttség, hazudsz magadnak egy kegyeset és újra lekéred a koordonátáidat. Ha kint vagy, az más.

4.

Éva néni és az én esetemben az eszköz tulajdonképpen ugyanaz, vagyis az írás. Ha van eszközünk, akkor már a küzdőtérben vagyunk, vagyis nem alulnézeti a pozíciónk. Eszközmaximalizálás és érvényesítés terén persze nem mindegyik próbálkozás ugyanolyan hatékony. Van, akinek közben elkopnak az eszközei, és kiszáll. De a romániai magyar társadalommal kötött szerződésünkben van egy rész, ami titoktartásra kötelez. Nem kertelek, ezzel azt akarom mondani, biztonságérzetünk hiánya, csalódottságunk, elfásultságunk magánügy. Ha bent vagy, magánügy. Ha kint vagy, ne okold érte a romániai magyar jelent.

Elismerem, ez a mi hőskorunk, hát ez nagyon elhúzódik, nem nagyon látom Luminitzát a tunnel végén. Nem nagyon látok magam körül biztató civil modelleket. Alapvetően helyesek az Éva néni szövegében elszórt megállapítások is. De ezek sok helyen, sokféleképpen elhangzottak már, nem látom a nóvumukat, csak mérhetetlen csüggedést és fásultságot látok. Ez nem társadalmi vitaindító, ez egzisztenciális esszé. De leginkább azt nem értem, hogy miért van az, hogy akinek vannak eszközei, úgy tesz, mintha nem lennének. Privátban elegünk lehet, nyilvánosban nem. Miért? Mert az nagyon demoralizáló lehet a többiekre nézve, akiknek még aktív szerződéseik vannak a nem létező romániai magyar társadalommal, a szemcsésen bejövő romániai magyar jelennel.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!