2017. október 19. csütörtökNándor
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Március 15. – a mostani kiszerelésben

utolsó frissítés: 17:26 GMT +2, 2006. március 6.

Szia Miklós, olvasom a mai jegyzetedet a Krónikában. Erre reagálok.

Az idei március 15-tel kapcsolatban nem vagyok valami lelkes, mert még nem sikerült összekombinálnom, hogy viszonyulásom során hogyan lehetnék egy időben értelmiségi is, újságíró is.

Ez nem olyan, mint a madárinfluenza, amikor a Transindex bejelenti, hogy nem közöl ezzel kapcsolatos híreket, mert csak a hisztériához járulna hozzá. Március 15-tel kapcsolatban folyamatosan hozni kell a fejleményeket, még akkor is, ha az egésznek, szerintem, semmi tartalma, semmi tétje. Inkább csak a kicsinyes és jól ismert romániai magyar képletek és viszonyok szerinti show alkalmi kivitelezésben.

Az idei Március 15-től azt várom, hogy ismét megkapom azt, amivel a legkevésbé tudok azonosulni: Csapó tébolya, RMDSZ-párhuzamoskodás, az etno-szuvenír business új királya, Szász Jenő kiénekli a székely magas C-t, kapom az őrült Armageddon-maileket a magyarországi szélsőjobbosoktól, Vadim őrjöng, a Mediafax és a Rompress félretájékoztat, azt írják, ki lesz kiáltva a székely területi autonómia, de senki nem cáfolja hivatalosan és románul, a Duna Tv locsog a nyáltól, Patrubány pedig megküzd az ellenséges tankokkal.

Mindeközben az RMDSZ forradalmi hangulatban mindent ráken a koalíciós társaira, esetleg itt-ott behajaz valami kis sikerpropagandát. A Krónika hozza a jobboldal felől az egészet, az ÚMSZ az RMDSZ felől. Zászlólobogás, székelyhimnusz, esti lerészegedés, a politikusok az első sorban kicsit beállnak, hogy jól sikerüljön a fotó a másnapi újságba, a politikusok asszonykái otthon nézik a híradót, hogy benne voltak-e a férjeik, aztán hívják őket a mobilon, hogy mi volt. Ez lenne a nemzeti ünnep? Azt hiszem, igen, leszámítva azt a tömeget, amely ilyenkor a hangosító rendszerek csapdájába ejtve meghatódik saját hullámzásától és a lobogó zászlóktól, és amely legvadabb álmában sem tudja elképzelni, hogy mennyire nem köszönhet semmit a politikusainak.

Cirkuszi produkciók, dörgedelmek, történelmi pillanatokat élünk, aztán két hét múlva nem emlékszik senki semmire, mert a szónokok semmi okot nem adnak a visszaemlékezésre. Szóval ilyenkor számomra a fontos kérdés az, hogyan tudnék kimaradni ebből az egészből, és nem az, hogy vehetnék részt benne. A kihívás az, hogyan tudnám úgy tartalommal megtölteni az ünnepet, hogy ne kelljen az RMDSZ-re, az MPSZ-re, a lenyúlt pénzekre, a tetszetős hazugságokra gondolnom. A törekvésem az, hogy kipucoljam a magyarnak lenni fogalmát a napi politikai szennytől, és ha nem sikerül, akkor ám legyen, bukjak bele, mert ezzel is közelebb jutottam valamihez a magyarsághoz való viszonyom megértésében.

Az ünnep az, amikor az ember megengedi magának a luxust, hogy nagy perspektívákból közelítsen, és így tisztábban lássa a közeli dolgokat. Önkényesen kizár minden zavaró tényezőt. A zavaró tényező pedig pontosan az, amiről a hírek szólnak, vagyis ami újságíróként a munkám. Ezért nem könnyű újságírónak is, értelmiséginek is lennem egy időben, mert újságíróként egy olyan valóságot objektíválok, amelyről tudom, hogy végig nem gondolt gondolatok mentén kényszerítik ránk közéleti hatalmasságaink.

És mi köze mindennek hozzád, Miklós? Az, hogy nem értem, mit akarsz a mai szövegeddel. Értem a mondataidat, de nem értem a bekezdéseidet, és csöppet sem áll össze számomra a teljes szöveged logosza. Az RMDSZ-nek odavetett bírálat, az SZNT-nek nagyon finoman és többszörösen elidegenített felelősségre vonása, no meg az EU? Nem értem, a mozgósítás egy nemzeti ünnepen miért fontos az EU szempontjából, és azt sem, hogy az, hogy az RMDSZ nem lelkesedik amiatt, hogy lenyúlták előle ezt a jó kis rongyrázási lehetőséget, miért minősíti a mobilizációs kapacitásait.

Úgy látom, a szöveged kíméli azt, akit kímélni kell, és bírálja azt, akit megszoktuk, hogy ha tehetjük, bírálunk. Megkerüli a lényeges értelmiségi kérdést: az a Március 15-e, amiről te írsz, és amelyről spekulálsz, valójában egy hoax, nincs konzisztenciája, ugyanakkor kibírhatatlan. Az elutasításának van a távlatokról is szóló politikai tétje, nem az ilyen-olyan viszonyok szálazásának. Az sejthet valamit a perspektívákról, az EU-ról, a nagy metaforák erejéről, aki ezt a mostani kiszerelésben osztogatott Március 15-ét az összes politikusával együtt, fogalmazzak úgy: zárójelbe teszi.

Barátsággal, Attila


Bakk Miklós szövege a mai Krónikában
A vissza nem fordítható idő


Azt követően, hogy a Székely Nemzeti Tanács meghirdette a székelyudvarhelyi március 15-i nagygyűlés tervét, március idusának politikai koreográfiája látszólag jó tíz évet ugrott vissza az időben. Ismét megjelentek a tankok, amelyekről lehet nyilvánosan tanakodni, fenyegetést jelentenek-e, vagy csupán egy rossz szervezés véletlenjét, ismét elhangzanak a belügyminiszterhez címzett felhívások, amelyek szerint be kellene tiltani az egész ünnepet, és ismét megjelenik Vadim Tudor polgárháborús rémképzeteivel. Még akár arra is gondolhatnánk, hogy véget érhet az a szokásjogivá vált tolerancia, amely Ciorbea 1997-es nyilatkozata óta minden évben miniszterelnöki levélben köszöntötte az ünneplő erdélyi magyarokat.

Az idő visszafordulásának a képe azonban sántít, és ez elsősorban az RMDSZ március 15-ével szembeni megváltozott attitűdjén mérhető le. Míg korábban az ünnep arra volt jó, hogy a Szövetség sikeresen demonstrálja, politikája az erdélyi magyarok egységes érzületi támogatásán alapszik, ma úgy tűnik, március 15. számára már kontesztációs mozgalmak potenciális veszélyforrásává vált. Az RMDSZ-vezetők kijelentései, miszerint nem volna szabad „átpolitizálni” vagy „kisajátítani” az ünnepet, egyértelműen azt a demobilizációs törekvést fejezik ki, amely ellenkezik az ünnep mint közösségi emlékezetforma természetével, és hosszabb távon magának az RMDSZ-nek sem használ.

Az ünnepek ugyanis azáltal élnek, hogy a közös emlékezet alapján átfogó választ adnak a jelen nagy kihívásainak. Az elmúlt években március 15. az erdélyi magyarság európai elkötelezettségének kinyilvánításához volt jó alkalom, ma – majdnem túl az EU küszöbén – pedig az autonómiának, mint közösségi cél megjelenítésében lehet kiváló momentum. Több ez mint aktuálpolitika, még akkor is, ha aktuálpolitikai számításokhoz kapcsolódik.

És nem lehet hasznos az RMDSZ számára az erdélyi magyarság passzivitása sem. Az uniós térben, ahova hamarosan az erdélyi magyarság is kerül, nem a demobilizáló kisebbségi pártok lesznek sikeresek, hanem azok, amelyek sikeresen felhasználják társadalmuk mobilizációs formáit, mozgalmi potenciálját.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!