2017. április 29. szombatPéter
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Két bekezdés az ÉS-ből

utolsó frissítés: 16:30 GMT +2, 2005. augusztus 26.

Nemzeti kulturális örökségünkről való gondoskodás során véget kell vetnünk az államhatárok fetisizálásának.

Az elmúlt évtizedekben vagy elfelejtkeztünk a "határokon túli" magyar kultúráról, vagy szakrális tárgyként szemléltük, s mindkét szemlélet a politikai kisajátítás eszköze.

Mindkettő számtalan hátránnyal jár, de nyilvánvaló, hogy a nemzeti kulturális örökség új intézményi és szemléletrendszerének kidolgozása végrehajthatatlan a "kisebbségi" magyar kultúra emancipációja, tehát az egyetemes magyar kulturális percepció kialakítása nélkül. – a szöveg György Pétertől származik, az Élet és Irodalomban jelent meg. A szerző így folytatja:

"Ha nem élünk a technokulturális változások lehetőségeivel, azaz nem látjuk be, hogy a távolságok áthidalásának lehetősége a nem homogén, kommunikatív kulturális terek hálózatának megalkotására példátlan lehetőséget kínál, akkor komoly hibát követünk el. Jelenleg sem a magyar nyelvű televíziózás, sem a hálózatok adta lehetőséget nem használjuk ki, amikor a magyar kulturális állampolgárság Trianontól teljesen független kulturális terének a megalkotásával késlekedünk. Ennek a kulturális térnek a létrehozása nyilvánvalóan csökkenti a kisebbségi kulturális lét politikai kihasználhatóságát, azaz elemi érdeke mindazoknak, akik a magyar nyelvű kulturális lét különféle formáit többnek tekintik, mint a pártpolitika eszközrendszerének egy elemét."

Eddig tehát az idézet. A fenti bekezdések egy hosszabb szövegből származnak, amelyben több, a magyarországi kulturális “piacot” érintő általánosabb szempont is megjelenik. A fenti szöveghelyeket elsősorban archiváló célból emelem ki, mint “alternatív” szemléleti modult.

Mert hogyan lehetne programot csinálni abból, hogy a politikai alrendszer magyar kultúrával kapcsolatos – nagyon kevés változót ismerő – rutinjait kicsit összetettebbé tegyük? Hogyan lehet motiválni egy forrásokról is rendelkező politikust, hogy policy-t csináljon abból, hogy kilép abból a logikából, amely nullösszegű játékot csinált a kultúrából (“határon túliakból”)?

Ha nagyon praktikus akarok lenni, azt kérdezhetném, mi oka lehetne egy politikusnak arra, hogy megértse és döntéseiben fontolóra vegye a fenti bekezdéseket? Az erőszak melyik fajtáját kellene alkalmazni vele szemben? Van olyan intellektuális erőszak, amely hatna a politikusokra?

Hogyan lehetne úgy deklarálni az egységet, hogy nem mosod el egy tetszetős gesztussal a nagyonis fontos különbségeket? Hogyan deklarálod azt, hogy a kultúra nem a könyvtárak polcain van, hanem mindennapi, dísztelen, mégis élénk használatában rejlik? Lehet-e nem nevetséges az az állítás, hogy a politikának az lenne a legfontosabb dolga, hogy megvédje a kultúrát önmagától? Hogyan magyarázd el a Duna Televíziónak, hogy azzal tenne jót a romániai magyarok hagyományőrzésének, ha kiszállna a hagyományőrzés reprezentálásos business-éből és azzal tenne jót a Székelyföldön befektetni vágyó külföldieknek és a székelyeknek, ha ezentúl csak sporthíreket nyomna?

Hogyan magyarázzuk el egy jól nevelt romániai magyarnak, hogy nem tartozik köszönettel azért, amiért alkalmanként támogatást kap, viszont azzal, hogy mégis megköszönte, nem tett meg máris mindent, amivel csak tartozott a támogatásért? Hogyan magyarázd el egy jóindulatúan adakozó magyarországinak, hogy azzal, ha belép a szimbolikus lekötelezettség-gazdaságba, távlatilag csak árt a határon túliak önbecsülésének is, társadalmuk modernizációjának is? Hogyan magyarázd el azt, hogy ebben a bekezdésben minden látszat ellenére mégsincs ellenmondás?

Talán praktikusabb lenne nem kérdéseket feltenni, hanem eleve nekiállni annak az új nyelvnek a kitalálásához, amelyet nem mérgez az anyaország-határontúl eddigi mélységesen kicsinyes, képmutató és átpolitizált tradíciója.