2017. december 14. csütörtökSzilárda
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Amarcord

utolsó frissítés: 12:45 GMT +2, 2005. július 28.

A politika a verbális agresszivitás legsikeresebben intézményesült formája.

És mégis: a politikai játékban nem lehet sikeres az, aki néha nem hagyja magát átverni. Már önmagában abból is jelentős politikai tőkét lehet felhalmozni, ha az ember jó érzékkel vereti át magát – erősektől, gyengéktől egyaránt.


A villámhárítók drámája. A hatalom emberei érthetően lojális médiásokkal veszik magukat körült. Közülük nagyon keveseknek sikerül igazi partneri kapcsolatot kialakítaniuk a politikusokkal – legtöbben, bár nem is sejtik, egyszerű kiszolgálók, védelmet élveznek a külvilággal szemben, de nem azokkal szemben, akiknek a vazallusai.

Ez akkor fogalmazódik meg számukra először, amikor befut az első politikusi lebaszás, az a minden partneri tisztelet nélküli, surmó lebaszás – a hatalom kiszolgálói nem értik, miért van az, hogy a kritikus helyzetben érdemeik nem számítanak, és miért lesz egy apró elírásból, árnyalási problémából, figyelmetlenségből vagy akár jóhiszemű fontoskodásból megalázó perzsázás.

A főnök, akivel eddig úgy vélték, szimbiózisban élnek, igazságtalan monstrum képét ölti. A helyzetből nincs kiút, aki egyszer zokon veszi (foglalkoztatja) a politikusi agresszivitás, az nem tud kitörni a hatalomhoz idomulás logikájából, ezért a leglojálisabb médiások túlnyomó része olyan sérült,


aki titokban sebeit nyalogatja.

A romániai magyar sajtóban jelentős tartalom-vákuum van. Megcsinálni vagy kicsinálni valakit szigorúan a nyilvánosság erejével – ilyen szcenárióra még nem szolgáltatott precedenst. Talán ha a Krónika, a Trindex és a fontosabb helyi napilapok fegyelmezetten összetársulnának és projektként kezelnék az ügyet. Volna meló elég. Addig is be kell érnünk annyival, hogy elrontjuk néhány politikus délutáni emésztését – ami azért lássuk be, nem kevés.

A szimbólumgazdaság alapszabálya, hogy csak olyan dolgokra lehet rávezetni az embereket, melyeket már alapvetően értenek. Az alapvetőnek persze lehetnek fokozatai, de a semmibe nem lehet beleépíteni egy új világmagyarázati szilánkot. Lefordítva: a sajtó nem hozhat alapvetően újat, viszont a félig kész jelképekben nálunk jelentős potenciál van.

A gáz az, hogy amennyiben eredményesen akarjuk bevezetni az új közhelyeket, le kell mondanunk arról, hogy őszintén, vagyis kritikusan beszéljünk róluk. Választanunk kell, vagy őszinték vagy hatékonyak (eredményesek) akarunk lenni. A szimbólumok felépítésekor lépésről lépésre egyre jobban egyszerűsítünk és vulgarizálunk, és itt nem kivétel az sem, ha történetesen modernizációs mítoszokban gondolkodunk.


Ha egy eseményt,

ami a T0 pillanatban esett meg, a T1 pillanatban írsz meg lényegre törően, az átírja a T0 pillanatban történteket és már egy T2-es leírást igényel, ami megint visszahat az eseményre.

Aztán minden téma lassan elfárad, ekkor van esély rá, hogy kiderüljön róla valami igazán lényeges. A tiszta pillanatokban belátod, hogy saját interpretációd hogy nehezedik rá egy témára, de nincsenek sémáid, hogy feloldd a konfliktust, és nem tudsz beavatkozni a megfejtési játékba. Ha jelentéktelenül írod meg a cuccot, nincs baj, nem változik semmi.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!