2017. június 27. keddLászló
32°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

No bocsi kampány – de mi a morál?

utolsó frissítés: 17:53 GMT +2, 2005. május 3.

Túl vagyunk a vigasztalás-biznisz eddigi legnagyobb realizációján, a nagyváradi Tavasz színei nevű alibirendezvényen.




És túl vagyunk a No bocsi, no harag kampány első és remélem utolsó részén – a site továbbra is fogadja a csatlakozókat, de a projektet a magunk részéről lezártnak tekintjük, mert úgy érezzük, az üzenet penetrálódott azokban a körökben, ahova előtte bemértük. Eddig több mint 300-an csatlakoztak a levélhez, és ez jóval több, mint ahány aláíróra eredetileg számítottunk.

A No bocsi projekt lezártán, mint minden projekt esetében, le kell vonni a morált is. Ez számunkra a következő:

1. A levelet akár politikai beállítottságban, akár életkorban, akár földrajzi lokáció szerint sokféle ember aláírta.

2. De a kis mozgalomhoz csatlakozók között relatív alacsony az elszármazott erdélyiek száma. Pedig közülük sokan és egyre többen követik a Transindexet napi rendszerességgel, és mégis. Miért van az, hogy többen, akik amúgy jelezték, hogy rokonszenveztek a levél tartalmával, de történetesen Magyarországon élő erdélyiek, nem csatlakoztak?

Ezzel egy másik témába futunk bele, abba, hogy a hivatalos nyilvánosság szerint vannak első- és másodosztályú erdélyiek, és az, hogy mennyit érsz, elsősorban attól függ, mennyire szenvedsz és mennyire vagy hajlandó ködös eszmékért feláldozni az igazán konkrét boldogulásodat.

3. Erdélyi kötődés nélküliek is csatlakoztak a levélhez. Ez nagyon vagány gesztus, köszönjük. Annál is inkább, mert nagyon nehéz elmagyarázni egy nyitott magyarországinak is, mi is a baj azzal, amit rólam gondol, miért nem vagyok az, akinek hisz.

Hogy például azáltal, hogy engem egy tragikus szuperhősnek tart, valójában megaláz. Én nem tarozom többel a magyar univerzumnak, mint ő. Ő nem tartozik kevesebbel, mint én. Az én sorsom nem az, hogy helyette is törlesszek és az ő feladata nem az, hogy ezért cserébe néha barackot nyomjon a fejemre.

Azzal, hogy arról mesél nekem, hogy vannak erdélyi rokonai vagy ősei, nem a rokonszenvemet, hanem az ellenszenvemet nyeri el. Nekem is vannak erdélyi rokonaim és őseim, és nagyon sok embert ismerek, akinek erdélyi rokonai és ősei vannak, a legtöbb ember, akit ismerek, ilyen. Közöttük vannak olyanok, akiket egyszerűen nem bírok elviselni stb.

Beszéljünk inkább például a dunántúli rokonairól, mert számomra az a fontos, ami számára is igazán fontos, és úgy látom a dunántúli rokonai az igazán fontosak számára, hát beszéljünk róluk. Hogy venné ki magát az, ha én arról mesélnék neki, hogy nekem vannak magyarországi rokonaim, és ezt mint valami díszt aggatnám magamra?

Amikor annak idején Farkasházy elhozta a rádiókabarét Kolozsvárra, neheztelt a társulatára, mert nem készültek olyan jelenetekkel, amelyek Erdélyről szólnak. De miért kellene Erdélyben Erdélyről szóló jelenetekkel megjelenni? Ha egy itteni humortársulat Magyarországra megy, Magyarországról szóló jelenetekkel lép fel?

A magyarországiaknak nehéz elmagyarázni, hogy amikor egy erdélyivel találkoznak, beszélgessenek arról, ami a leglényegibb lényeg, vagyis lényegtelen dolgokról. És ne dőljenek be azoknak az erdélyieknek, akik oda tarják a fejüket és vigasztalást próbálnak kizsarolni tőlük, mert az csak egy szerep.

Mindent összevetve: köszönjük az erdélyi kötődéssel nem rendelkezőknek, hogy csatlakoztak a kis mozgalomhoz; kis empátia kis, jelentéktelen dolgokban, ebből tevődnek össze a működő pozitív utópiák.