2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Újabb sértés

utolsó frissítés: 10:33 GMT +2, 2004. szeptember 21.

Vannak olyan szavak, amelyeket ösztönösen nem használunk, míg mások igen. Ez így természetes is.

Aztán vannak az olyan szavak, amelyek jelentése éppen azoknak nem mutatkozik meg, akik magas frekvencián veszik igénybe. Ezek nagyon ellentmondásos és elég elvont, szimbolikus dolgokra vonatkozó jelölések, és ezért csak azok ismerhetik ki igazán, akik tudatosan kerülik.

Ez természetes is, mert a szavak, mint tudjuk, önkényesek és aki belát egy ilyen konstrukció mélyére, az egyben a maga számára ki is oltotta. A szavak jelentésének gumifalán túl a szavak jelenthetetlensége pihen cinikus nyugalommal (elnézést kérek azoktól, akiket máris untatok). Beszélni mégis nagyon jó mulattság, jól elvagyunk így, musi-musi, arigato, hai-hai – hogy a szavak természete ellenére mégis sokat beszélünk, és ez is természetes.

Vannak szavak, amelyeket azt hiszem, soha nem fogok felvenni az alapszótáramba, ilyen például az a szó, hogy erkölcs (egy másik lehetne a felelősség), és ezt azt hiszem, akkor is fenntartom, ha lesznek olyanok, akik felháborodás-patronja már most felrobbant ezért – ami ezután következik, legfeljebb csak megszokásból olvassák el. Ne tegyék, lapozzanak!

Szóval az erkölcs. Hely: szimbolikus romániai magyar hatalmi tőzsde. Ki ne tudná, itt az erkölcs birtoklásának szimulációja nagyon fontos, mert az a személy, aki szilárdnak mutatkozik az erkölcs talapzatán, magától értetődő politikai legitimációt könyvelhet el. (Vezetőinktől azt várjuk, hogy erkölcsösek legyenek.) Mert az erkölcs olyan hatalmi dísz, amelyet a közéleti karneválban kötelező módon mindenki magára ölt.

Előnyösebb helyzetben vannak azok, aki Istennel szakmai viszonyban állnak, akiknek a múltja szerencsésen volt szerencsétlen, akik az emberek szívéhez tudnak beszélni, akiktől elfogadjuk, hogy szikár magyarok. De erkölcsösek azok is, akik a fentiekből semmit sem teljesítettek, csak egyszerűem jóban vannak erkölcsös emberekkel – vagy: gyűlölik az erkölcstelen embereket, és ennek, ha kell bátran hangot is adnak. Az erkölcs birtoklása tehát, vonhatnánk le a következtetést: fatalista, de tovább adható, mert az erkölcsös emberek kontaminálhatnak általuk kiválasztott, az erkölcs hordozására alkalmas embereket. Ha úgy találjuk, hogy az erkölcsösök egyféle szektát alkotnak, félő, nem állunk messze attól, ahogyan önmagukat látják.

Hogy ezen a, nevezzük így, morális fronton elég nagy a kétségbeesés, azt számomra egész precízen jelzi, hogy az erkölcs-retorikák darabosak lettek, hogy az erkölcs diszkrét szimulációja már nem elég – folyamatosan és kitartóan figyelmeztetni kell a hallgatóságot, hogy a beszélő az erkölcsi felkentség letéteményese – ellentétben például ezzel vagy amazzal, aki nem. Az erkölcsösek (nevezzük pontatlanul így) erkölcsi válságának jele, hogy a hívószavak fetisizálódnak, a dilemmák elfojtódnak, türelmetlenül beszélünk a türelemről, tüntetően nem értjük azokat, akik nem értenek bennünket, teljesen véletlen cselekedeteinket a sors jeleként fordítjuk le a magunk számára.

Aki morális, az jó ember vagy inkább bátor, rendíthetetlen és kitartó? Miért jó, aki jó? No, erre csak a magukkal legkegyetlenebbek tudnának hiteles választ adni. Továbbá: mi a jó forrása, ha két rossz közül kell választanunk? Van-e a morális cselekedetnek egyféle geometriája, amire rábízhatja magát, vagy az erkölcs magabiztosan és önkényesen szervezi maga körül a káoszt? Mérhető-e az erkölcs, megszakításmentes-e, elmondható-e róla, hogy egyre több, vagy egyre kevesebb van belőle, látható-e, megmutatható-e, kiszámítható-e, közölhető-e, ideológiamentes-e, közönséges-e vagy ellenkezőleg, fenséges? Esztétikus-e? Okoz-e elégtételt vagy kötelező módon áldozattal jár-e? Ez utolsónál álljunk meg.

Persze a nagyjaink által beidomított népi hit szerint az erkölcsi tartás (vinni magunkkal az erkölcsöt) nagyon is megerőltető, mégis örömteli feladat (ez persze ellentmondásossága miatt nagyon is erotikus párosítás). Az erkölcs hordozása tulajdonképpen megszállottságot is jelent, vagyis aki erkölcsös, az reggeltől estig erkölcsös, de gondolom, éjszaka sem szokott disznó dolgokat álmodni, mert az sehogy nem venné ki magát.

Még annyit: ha elfogadjuk, hogy az erkölcs olyan totalitás, ami lehetséges egy emberben, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy van olyan ember, aki eleve ki van zárva annak lehetőségéből, hogy megértse az erkölcsben nem részesülő embereket, hiszen annyira felettük áll. Ugyanígy az erkölcstelenek mit foghatnának fel egy erkölcsös ember cselekedeteiből? A lényeg: nem nehéz sportot űzni abból, hogy az erkölcs fogalmát vastag abszurditása mentén őröljük törmelékké.

Megmaradva ezen a vonalon, az következtethető, hogy az erkölcsi megszállott valójában semmit nem tehet értük, azokkal, akik erkölcsi arzenálja hiányos. Mert ugye ebben a verzióban az erkölcs egy nagy darab, nyilvános vakmerőség, és nem a pici bátorságok feledésre ítélt rendszere.

Most vissza a nyelvhez: feltételezem, a közélet tartalmassága és az erkölcs megidézési frekvenciája fordított arányban vannak. Egész egyszerűen: aki sokszor ejti ki az erkölcs szó variánsait és szinonimáit, annál inkább győz meg ürességéről és talán még önmaga számára sem bevallott cinizmusáról. Az erkölcs teljesen irreleváns “erkölcsi” dolgokban. Nem tudom, milyen dolog erkölcsösnek lenni, de sejtem, hogy semmi köze ahhoz az egyszerű erkölcs néven futó hatalmi giccshez, amiről az újságokban olvasunk.

Mert minden egyes erkölcsi hivatkozással elmulasztottuk azt, hogy egy racionális és a reáliák világából származó érvre hivatkozzunk. Gondolom, minél többet beszél valaki az erkölcsről, annál inkább leköti az erkölcsi tudat által okozott szexuális természetű öröm, és egyúttal annál kevésbé képes felfogni a hétköznapok dilemmáival ütközők tehetetlenségét.

Az erkölcs szót nem lehet egy furcsa falcs nélkül kimondani, ezért ahogy valaki erkölcsösnek nevezi magát, vagy tőkét kovácsol abból, hogy mások immoralitását számon kérje, számomra gyanús. Az erkölcs egy furcsa falcs, akár ennek az amoralitásra törekvő szövegnek a legmélyén is.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!