HOME JOGOK
Proteszt-verzió 30-asoknak (1.)
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 13:45 GMT +2, 2004. július 15.Az utóbbi időben sokan írtunk arról, mit jelent romániai magyar értelmiséginek lenni. Mániákus depressziós őrzők vigyáznak orvosi látleleteikre a strázsán.
Miért ilyen sok opusz az értelmiségi felelősségvállalásról? Ennek oka kettős: az első, hogy historizáló hagyományunkhoz híven magától értetődően fordulunk balladákhoz azért, hogy racionalizáljuk önképünket, a másik az, hogy a legkézenfekvőbb módja annak, hogy megnyugtatóan értelmiségiként lépjünk önmagunk és a világ elé pont az, hogy az értelmiségi lét nehézségeiről fecsérelünk néhány tetszetős bekezdést. Fiction-nal a non-fiction-t.
*
Kontrapunkt.
1.) az, aki tud veszteni, és szeret győzni, akárhányszor vesztenie és győznie kell.
2.) de nem hajlandó tartósan elveszteni naivságát, ami persze már rég nem a natív naivsága, hanem inkább egyféle szókratészi ősirónia. Ez azt jelenti, hogy a kérdezést és az összefoglalást műveli a bűntudat vagy a hatalommámor spiráljaiba való belegabalyodás nélkül.
3.) és nem veszti el humorérzékét, vagyis intellektuális éberségét akkor sem, ha rajta nevetnek. Viszont nem is keres tudatosan felmentést bizonyos felelősség-helyzetek alól azzal, hogy kicsit kinevetteti magát.
*
Harmincasok. Van, aki Erdélyből él, én viszont vállalom, hogy Erdélyben abból az intellektuális termékből élek, amit megtermelek. Nem vakmerőség egy ilyen választás? Tudunk-e szerződést kötni Erdély jövőjével, olyan feltételek mellett, amelyek kölcsönösen előnyösek lehetnek? Mekkora a befektetési kockázata egy külföldön is piacképes fiatal romániai magyarnak, ha vállalja, hogy itthon marad?
Erről könnyebben tudnánk fogalmat alkotni, ha lennének előttünk sikeres, vállalható és korszerű értelmiségi modellek, de minthogy ezek nincsenek, a sötétben tapogatózunk.
Milyen modelleket látunk körülöttünk? Ha sikeresek és korszerűek, nem vállalhatók, ha vállalhatók és korszerűek, nem sikeresek, ha vállalhatók és sikeresek, nem korszerűek.
Ezért az a külföldön piacképes fiatal, aki azt mondja: van, aki Erdélyből él, én viszont vállalom, hogy Erdélyben abból élek, amit megtermelek, gyakorlatilag magával a modellalkotással próbálkozik, amivel jelentős kockázatot vállal.
*
A legnagyobb időpocsékolás mégis azokat fenyegeti, akik nem tudnak dönteni, mert morális imperatívuszok miatt nem hagyják el Erdélyt, amikor tudatuk legmélyén tudják, hogy akkor, ha csak magukért lennének felelősek, már rég leléptek volna. Fontos kiemelnem: a nemzetközileg piacképes elmékre gondolok.
Az esetek túlnyomó részében az erősebb szenvedély dönt, de ott, ahol az egymással szembehelyezkedő szenvedélyek nem bírják legyűrni egymást, ott az önpusztító szenvedélyek valamelyike is kötelezően képbe lép. Ezért közvetve az tesz nagyobb szolgálatot a közösségének, aki elmegy, mert aki itthon marad, annak kötelező módon felszabadultnak (felszabadultnak!), magabiztosnak, őszintén bizakodónak kell lennie.
*
Nem inkább Erdélyről szóló értelmes kihívásokat az elmenteknek, mint értelmetlen kihívásokat az itthon maradóknak? Nem inkább a kinti sikertörténetek azonosítása, mint az itthoni kilátástalanság-tudat elfojtása?
*
Vannak a győztesek, vannak a vesztesek, és vannak az ellenállók. Az ellenállók két félék: vannak, akik előbb-utóbb vagy győztesek, vagy vesztesek lesznek, és vannak az örökös ellenállók, akik sem győztesek, sem vesztesek nem lesznek. A romániai magyar értelmiségiek örökös ellenállók. Az örökös ellenállás két fontos sikerképző instanciától foszt meg bennünket: 1.) magától az ellenféltől, mert az idők folyamán minden fizikalitását elkoptatta 2.) az eszközhasználat kultúrájától, amelyre egy reális ellenfél elleni reális küzdelem rákényszerítene bennünket.
*
A frusztráltság szimptomatikája.
1. A felesleges színpadiasság.
2. Valaki sokat beszél magáról, közben hol burkoltan, hol nem, de egyre többet méltatja önmagát. Bármiről szól a párbeszéd, mindenről saját maga jut az eszébe. Beszédben építi meg azt, amit élete során elmulasztott.
3. Folyton ugyanazokat a poénokat mondja. Nevetése görcsös, agresszív, nem felszabadító. Saját viccein nevet.
4. Gyanakvó. Könnyen megbántódik. Ez gyakran egészen offenzívvá teszi. Örökösen attól tart, hogy átverik. Idegesítően rendes és segítőkész, és nem érti, túlfutott buzgalmát miért nem viszonozzuk.
5. Dicsérő szavakra szomjazik. Halálosan gyűlöli a bírálatot.
6. Ünnepélyes, de mindenféle különösebb ok nélkül. Könnyen használ olyan tekintélyelvű szavakat, mint erkölcs, igazság, becsület, isten, jövő. Lelkizik minden különösebb ok nélkül.
7. Felsőbbrendűnek tartja magát. Lenézi azokat, akiket nem ismer, vagy akik egy olyan tekintélykörhöz tartoznak, ahova nincs érkezése. Nincs benne őszinte alázat azok iránt a dolgok iránt, amelyeket nem ért. (Van, hogy csak akkor veszi fel a telefont, ha ismert telefonszámról hívják. Mindeközben szellemében nyitottnak tartják magát. Ugyanide más: ha nem ezekben a városokban él, dühíti Kolozsvár, esetleg Marosvásárhely puszta léte is)
8. Azokat tartja méltónak magához, akik elismerik érdemeit. Elsősorban a kisvárosi közösségekben gyakoriak az olyan értelmiségi körök, ahol közös sebnyalogatási foglalkozásokat tartanak.
9. Konkrét kérdésekre átvitt értelmű, ravaszkás válaszokat ad.
10. Nem bírja elviselni, hogy egy őt jellemző területen más is babérokat szerezhessen.
11. Alkoholizmus.
12. Paternalizmus.
*
Oknyomozás. A frusztráltság oka a beteljesületlenség. Az érzés, hogy többet érdemlünk, ám sem magunk, sem a közösségünk nem tud megajándékozni azzal, hogy azzá váljunk, amik lehetnénk.
Ugyanígy beszélhetünk kollektív beteljesületlenségről, az eszményesített, ezért beteljesíthetetlen életpálya-modellekről. A romániai magyar értelmiségiek protesztjének nincs programja, mint tárgya, nincsenek eszközei, nincs konzisztenciája, viszont nagyon konkrét, mindent átszövő szabályrendszere, tulajdonképpen rítusa van.
*
Igaz, ami igaz, beteljesületlen nemzedékeket tolunk magunk előtt. Vagy rosszabb, arra játszunk, hogy kivárunk, míg egyszer eljön a mi időnk (ami ezzel a technikával talán soha nem jön el, nem beszélve arról, hogy közben milyen szánalmas kreatúrákká válhatunk magunk is). Vagy konfrontálódunk azokkal, akikkel bár ugyanazt a nyelvet használjuk, de már más nyelvtan szerint. De nem, az nem igazán jellemző ránk, hogy felvállalnánk egy nyílt nemzedéki konfrontáció veszélyeit. Nem anélkül, hogy az egymás közötti beszélgetéseinkben ne adnánk egymás értésére akár félszavakból azt, amit a negyvenen túliakról többnyire gondolunk. Vagyis:
- Kreatívak, van munkabírásuk, fel tudnak pörögni? Többnyire nem!
- Foglalkoztatja őket igazán mélyen az, hogy milyen képletben lehet elképzelni a romániai magyar társadalom modernizálását? Határozott nem!
- Igény számukra a reális társadalmi problémák azonosítása? Nem!
- Igény számukra az RMDSZ demokratizálása? Nem!
- Penalizálják-e a szavazók számára már megalázó jobboldali politikai demagógiát és baloldali sikerpropagandát? Nem!
- Jutottak-e valami értelmiségihez méltó következtetésre a kivándorlás-ügyben? Nem!
- Természetesnek vélik-e, hogy az RMDSZ egy kis romániai magyar világot épít párhuzamosan vagy éppen ellenében a romániai magyar társadalomnak? Igen!
- Volt-e kitartás azokban az értelmiségiekben, akik a kezdet kezdetén politikai szerepet is vállaltak? Nem, megfutamodtak és kiszolgáltattak bennünket azoknak a cápáknak, akikről a sajtóhírek szólnak.
Igaz-e, hogy ez egy hadüzenet a felsőbb nemzedékek infantilizmusa ellen? Igen, ez egy hadüzenet, amit kicsit az ő fellengzős nyelvükön fogalmaztam meg, hogy értsék, lövedékeim nem akarják udvariasan megkerülni őket. Le akarom váltatni ezt a nemzedéket, de nem úgy, hogy előtte olyanná válok, mint ők.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!