2017. április 29. szombatPéter
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Egy romániai magyar konferencia univerzális forgatókönyve

utolsó frissítés: 13:26 GMT +2, 2004. április 27.

1.) A megérkezők regisztrálják magukat, felírják nevüket és elérhetőségüket egy listára.

A regisztrációs asztalnál egy vagy több fiatal hölgy ül.

Ez a lista a rendezvény Illyés-elszámolásához készül, de két okból kifolyólag nem fog bekerülni a borítékba: az ív fejlécében többnyire nem szerepel, hogy milyen rendezvényről van szó, így könnyen elkeveredik (1.), sokkal kevesebben vettek részt a rendezvényen, mint ami az alapítványnak jelenthető lenne (2.).

2.) A rendezvény körülbelül félórás csúszással kezdődik.

3.) A szervezők többsége, a meghívottak egy része és a környéken fellelhető notabilitások mind kiülnek a hallgatósággal szembe. Gyakran annyian vannak, hogy már nem is jut eléjük asztal, de általában kevesebben ülnek ki az elnökök közé, mint maga a hallgatóság.

4.) A szervezők elnöke nagy szeretettel köszönti az egybegyűlteket, méltányolja az alkalom fontosságát. Ha az alkalomkor jelen van egy magyarországi meghívott is, derűsen kinyalja a seggét, és kicsit búslakodik a romániai magyar sors nehézségei miatt. De derűlátó, mert úgy véli, az ilyen és hasonló alkalmak majd mindent megoldanak.

Idéz valami nemzeti bölcsességet is, és kiemeli annak különös aktualitását. Ezt követően átadja a szót valaki másnak, aki ki tudja miért, de szintén köszönti az egybegyűlteket, nem mond semmi lejegyezhetőt, de beidézhető mottója valószínűleg neki is van.

5.) Az ülés vezetésével megbízott harmadik, aki fiatalabb, kicsit feszeng, mert máris egyórás a csúszás. Ő még nem tudja, hogy a legfontosabb előadók közül páran le fogják mondani a szereplést.

6.) A következő előadó többnyire magyarországi. Azon töpreng, mondja-e el azt, amit tervezett, megértik-e a jelenlévők, hiszen látva látszik, itt az a játékszabály, hogy senkinek gőze sincs semmihez. Függetlenül attól, hogyan dönt, az előtte felszólalókkal ellentétben, mielőtt felállna, már tudja, miről fog beszélni.

De nem ez az egyedüli dolog, amit másképp csinál, mint romániai magyar meghívói: gyors pillantást vet az órájára, hogy ne fusson ki az időből, leellenőrzi, hogy hallatszik-e a hangja a teremben, előadása során megpróbál minél több emberrel szemkontaktust létesíteni.

Kicsit hamarabb fejezi be, hogy legyen hely az esetleges kérdéseknek. De előtte felajánlja segítségét bármiben, amiben segíthet. Ezek amolyan kényszerhelyzetben tett anyaországi ígéretek, nem kell komolyan venni.

7.) Ha senki nem értett semmit, mert az előadó úgy dönt, mégiscsak azt mondja el, amit magával Magyarországról hozott, akkor a kellemetlen helyzet elkerülése végett a házigazda mosolygósan kérdez valami vagy nagyon általánost, vagy nagyon partikulárist. De ennek nem mindig kell így történnie, mert előfordul, hogy jelentkezik valaki kérdéssel.

Aki kérdez, tulajdonképpen nem is kérdez, hanem észrevétele van. Az észrevétel azt jelenti, hogy bemutatkozik, kicsit mesél arról, hogy milyen nehéz neki és megpróbálja tömören összefoglalni világszemléletét. Ez így megy egy darabig, aztán

8.) az elnökök közül a legfiatalabb jelzi, ez már kicsit sok. Ekkor az, akinek észrevételei vannak, azt mondja, hogy még csak annyit szeretne mondani, hogy. És megint belelendül. Ha nem akad senki, aki leállíthatná, egyszer csak ő maga is belefárad és némi csalódottsággal amiatt, hogy már nem jut eszébe semmi, többnyire ezzel a mondattal zárja: 'nagyjából ennyit szerettem volna mondani'.

9.) Ha mégis kérdés a kérdés, akkor az a kérdés totál párhuzamos azzal, ami az előadó szakterülete. Elmondja: erre nem tudok választ adni. Erre a kérdező nagyon udvariasan, zavart mosollyal: nem baj, talán legközelebb. Akik még figyelnek, felteszik magukban a kérdést: milyen legközelebb, de ezt segít elhessegetni az egyre vastagabban beáramló kantinszag.

10.) A többi fontoskodó felméri, hogy már mindenki arra spekulál, hogy megeszi a potyaebédet, amelyet az Illyés és/vagy a Communitas támogatott. (Talán desszert is lesz.) Így hát, akik be akarják hajtani a magyarországi előadón, hogy mindenben segít, amit tud (és persze semmiben sem fog, de ezt még maga sem tudja), még ülésbontás előtt körbeveszik, erősen becsületesen kezetráznak vele, amitől az majd' felkiált és kezdődik a kölcsönös hízelgés.

Közben a meghívott a főszervező tekintetét keresi, akinek el akarja mondani, hogy a tervezettel ellentétben ő már ebéd után rohanna vissza Budapestre, mert hírtelen betegség tört ki a családban. Ezek kegyes hazugságok, mindenkinek jobb, ha mihamarabb elhúz, kivéve annak a pár szerencsétlennek, akiknek lett volna egy-két kérésük.

11.) Az ebéden egy szó nem esik az előadáson elhangzottakról, senkinek esze ágában sincs szakmai kérdésekről beszélgetni. De a hangulat jó, ilyenkor a főszervezőt dicséri, hogy cinkos mosollyal behoz egy-két, literes kokakólás üvegben valami bűzlő házipárlatot.

12.) A szekcióülések következnek, itt mindenki szót kap, az ülésvezetők hasznosnak értékelik az egészet úgy, ahogy van, néhány személyeskedést viccelődéssel elsimítottak, ropi is fogyott épp elég. Elmondják, hogy paradigmaváltásra van szükség, vagy éppen az van, hogy közös stratégia kell, bár senki nem érti mi a szar az a paradigma és stratégia.

Ekkor már mindenki arra gondol, hogy vacsora után melyik notabilitással vitethetné magát haza. Közben előkerül a szervezők által néhány nappal korábban megfogalmazott zárónyilatkozat.

A szervezők és díszmeghívottak (a különbség a zakók minőségében keresendő) mondanak pár keresetlen öntömjénezést a Dunának és a helyi rádiónak. És mindenki elégedett, mert szíve mélyén jól tudja, ma is tett valami fontosat a romániai magyarságért.