2017. október 19. csütörtökNándor
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Banális történet. Helyszín: Marosvásárhely

utolsó frissítés: 11:49 GMT +2, 2016. január 19.

Valójában nem érdekes, hogy Soós Zoltán kemény jelölt vagy krumplipüré, a választásokat nem ez dönti el, hanem a magyarok közhangulata.

És az jelenleg úgy áll, hogy a marosvásárhelyiek nem akarnak változtatni, mert nem hisznek a változásban.

A fenti verdikt nem sajátom, hanem többeké, akik benne voltak, vagy közel vannak a politikához. És a gondolat úgy megy körbe, hogy lassan általánosan elfogadottá válik.

Mi a teendő a nagy letargiával? Először is azonosítani kellene a speciálisan marosvásárhelyi mizéria okait. Ez egy olyan szüzsé, amiről beszélni aztán lehet. Amikor az ember problémalistákat ír, adott pillanatban annyira belejön, hogy nem bírja abbahagyni (értelmiségi betegség). És ha már megvan az alapos, jól kidolgozott, sőt, imponáló problémalistánk, már szinte be is bizonyítottuk, hogy a helyzet teljesen reménytelen, kár a gőzért.

***

Mégis, úgy gondolom, a szétbeszélt problémalista, ami egyébként szintén helyi specifikum, csalóka. Mert a sok probléma redukálható egyetlen eggyé. Többször próbáltam megfogalmazni, de csak elég hozzávetőlegesen sikerült. Aztán a napokban hallottam egy történetet, amivel talán szemléltetni tudom azt, hogy szerintem mi az oka annak, hogy a vásárhelyiek nem hisznek saját politikai eszközeikben.

A csalódások elkerülése végett szólok előre, ez nem valami nagy sztori. És természetesen nem azért osztom meg, hogy moralizáljak. Struktúrájában jó sztori és tipikus, egyre tipikusabb sztori. Íme:

Marosvásárhelyen évek óta szokás rendezvényeket szervezni a Magyar Kultúra Napján, azaz január 22-én. Az egyik klasszikus rendezvény a 24 órás felolvasó maraton. Tavalyelőtt a szervezők gondoltak egy vakmerőt, és már január 15-én is szerveztek felolvasó maratont. Miért? Mert aznap van a Román Kultúra Napja. Minthogy Marosvásárhelyen a közös buszozáson és a hajnali részegedésen kívül nem sok interetnikus program van, az esemény, vagyis a román és magyar kultúra napjának külön és mégis együttes megünneplése egészen eredeti. Nekem specc nagyon tetszik.

A felolvasómaratonok hagyományosan a Zanza nevű középkategóriás bisztróban zajlottak. A Zanza be is társult a rendezvénybe némi szubvencionált kávéval. Jófejek voltak. És ez az idén is így lett volna. Ha nem lett volna másképp. A Zanza részben új tulajdonosa tudniillik aggódik a pénteki bevételkiesésért, és amit fel tudott volna ajánlani, egy apró, a célra nyilvánvalóan alkalmatlan szoba. Minthogy a szervezők későn eszméltek arra, hogy idén a Zanza már nem eszmei és gyakorlati partner, úgy döntöttek, ha nem tudják jól megcsinálni, idén inkább nem lesz román-magyar 48 órás felolvasómaraton.

Tavaly óta a Zanza tulajdonosi köre megváltozott. És az új tulajdonos nem szeretne az esetleges nagyobb hétvégi profittól elesni a felolvasómaratonok miatt. És hát a szabályokat azok diktálják, akiké a hely, vagyis olyan rendezvényt engednek be, amilyet akarnak, akkor, amikor akarnak, és olyan profitreménnyel, amilyet csak remélnek. Ez nyilvánvaló. Sőt, így van jól. Nem hiszem, hogy a kultúra versus profit, vagy a közösségi gondolkodás versus profit vita egy értelmes vita lehetne.

A magam részéről pedig semmi okot nem látok arra, hogy fájjon, hogy a Zanza tulajdonosainak jól megy. Nem is lenne a legkisebb fenntartásom sem. Hacsak nem fűszerezné a történetet egy tényező. Ez a tényező a Zanza tulajdonosának szerintem bizarr identitása. Tudniillik a Zanza új többségi tulajdonosa aktívan részt vesz a közösségi magyar politizálásban is. Úgy gondol magára, mint aki Borbély László elintéző emberére, mindeközben egy olyan szürke eminenciást is üdvözöl önmagában, aki nem akar jelöltként részt venni a politizálásban, de strómankákat küldözget be az RMDSZ helyi testületeibe, és mint valami grundi padre próbálja leosztani a helyi RMDSZ-es homokozóban a vedreket és lapátokat. Kibédi Zoltán – minthogy róla van szó – klasszikus gazdasági-politikai érdekcsoportot épít, részben a Borbély Lászlóét, részben sajátját, miközben csak rágalmazni lehetne azzal, hogy közösségi ügyek is foglalkoztatnák. A nyerészkedő új generációs RMDSZ-es prototípusa.

A történtek után, a magam részéről csak nagyon idokolt esetben fogok pénzt költeni a Zanzában vagy más, a Kibédi Zoltán hálózatába tartozó helyeken. És jó ötletnek tartom azt is, hogy azok, akik számára fontos volt a felolvasómaraton, minden nap szavaznának Kibédi Zoltánra azzal, hogy nem neki fizetik a sört, a kávét, stb. hanem másoknak. Ott van a Mini, a Frei, a WokBox, az Emma és még számos remek magyar tulajdonban lévő hely, vagy, miért ne, egy csomó barátságos román vagy éppen olasz alternatíva. És persze várom, hogy Kibédi Zoltán megkeresse a felolvasómaraton szervezőit, és nagyvonalú felajánlást tegyen a jövő évi rendezvényekkel kapcsolatban.

***

Igen, tudom, ez nem valami nagy sztori. Mert naés? Sakkor mi van? Akár úgy is értelmezhető, hogy valamilyen személyes konfliktusban lennék az illetővel (akivel amúgy soha egy mondatot nem váltottam). Miért írtam mégis le ezt a történetet? Válaszként arra a gyakran politikusoktól érkező vádra, hogy tudniillik a vásárhelyeik kiábrándultak. Hát igen. Miért is?

Talán azért, mert azzal, hogy hagyjuk, hogy közösségi ösztön nélküli emberek politizálhatnak, már be is lőttük a magyar közösség bizalmi indexét. És Kibédi Zoltán csak egy közülük. De a gond nem a hozzá hasonlókkal van, hanem velünk, vagyis azokkal a többiekkel, akik pragmatizmusból, nagyvonalúságból, naívságból vagy éppen azért, mert nincs hozzá gyomrunk, hagytuk, hogy a hasonló ügyek a szóra sem érdemes kategóriába essenek. Mert nem elég dolgozni (ha tetszik, harcolni) nem elég gondolni vagy célokat kitűzni, hanem néha el kell mondani: ez nem szép, ezt nem illik, ez nem méltó, ez nem méltányos, vagy azt: ez sok.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!