HOME JOGOK
Idézetversenyzek Bakk Miklóssal
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 08:44 GMT +2, 2015. szeptember 16.Félnek, akik jönnek, félnek, akikhez jönnek. Melyik félelem igazsága a nagyobb?
Szövegedet így foglalnám össze:
1. a szeretetparancs mindaddig logikus, míg: nem vagy politológus / jogász / politikus, mert onnan kezdődik a felelősség. Olyan ez, mint az adózási lépcsők. Kicsiben játszol: szeretsz. Nagyban: felelős vagy. Idézet következik: Kétféle félős ember van: az, aki az ágya alá néz, s az, aki még az ágya alá sem mer nézni. (Jules Renard)
2. jobb félni, mint szeretni, mert: most ugyan egyéni menekültek jönnek privát nyomorukban, de nagyon más dolog lesz az, ha ezek az egyéni menekültek már jól bebútoroztak, és kezdenek összebandázni, mert akkor már “strukturálisan fenyegettetik” azt, amit mi európai kultúrának hívunk (és valszeg mindenki mást ért azon, hogy európai kultúra). És nem mellékesen: ezek az emberek, mint mondod, európai típusú lojalitási viszonyra nem tudnak lépni. What I hate is nasty, ugly people. (Karl Lagerfeld)
Iszlámofóbiád érthető, mert ez a legmeghatározóbb alapélménye Európa azon részének, amelynek a Biblia ott van keze ügyében, úgy értem, becsúsztatva a számítógép monitorja alá magasítónak (Instant Emil Cioran.) Mert ott van egyrészt Jézus Krisztus, másrészt meg a Jesszus Mária! Egyik kézben a malaszt, másik kézben a ballaszt. Nem könnyű a magyar ugaron felső-közép osztálybeli kereszténynek lenni! És ezt nem azért mondom, mert szeretek gúnyolódni (persze szeretek), hanem azért, mert olyan helyzetet vállaltál fel, amiben meg kell magyarázz magadnak és olvasóidnak valamit, amit nem lehet perspektívaváltási trükk nélkül megmagyarázni.
A trükk lényege a léptékváltás. Az éhhalál egy ember esetében tragédia, milliók esetében csak statisztika, szól a sztálini, más forrásban napóleoni idézet. A kereszténység napi praxisa kényelmetlen igényeket támaszt, de csak addig, amíg nem váltasz léptéket, és nem fogalmazol meg általános és nagyvonalú állításokat a kultúrák közötti konfliktusról, amiben az idegen kultúra, mondjuk így: fura, és “nem képes”. Ja, hogy te még a regisztrációról is beszélsz, vagyis napi politikáról egy kis morál- és kultúrfilozófia között, amiben féltve óvsz bennünket a túl- és rosszul szeretéstől, hát ezzel teljesen összezavartál. Az ember azt hinné, a magyar kormánypolitikát magyarázod azoknak, akiknek kétségeik vannak. (Ide tudok egy Arany János idézetet, de kegyeleti okból inkább kihagyom.)
Mert mit tehetnél konzervatív (keresztény) politológusként? Az emberek választ várnak tőled. De amire választ várnak, arra nincs válasz. Nincs olyan univerzális képlet, amiben egyszerre fogadod el a szeretetparancsot és a, hát, igen: a közönyparancsot. Nem lehetsz mikróban keresztény, makróban politológus, mellékesen meg ideológiai zsonglőr. Viszont lehetsz értelmiségi, gondolkodó stb. aki elmondja: a helyzet úgy áll, hogy nincs frappáns megoldásom azoknak, akik szeretik jó embernek hinni magukat, de félnek. Új helyzet, új tanulás, új empátia, új szerződés önmagunkkal, de hogy ez mit jelent, ha jónak akarod tudni magad, még nem világos.
Persze egy publicistától az emberek elvárják, hogy mondja meg a tutit, de most éppen, hogy nincs tuti. Félnek, akik jönnek, félnek, akikhez jönnek. Melyik félelem igazsága a nagyobb? Mi mit féltünk? A biztonságunkat? Az integritásunkat? A létszínvonalunkat? A szavazatainkat? Vagy a szellemi kényelmünket, az egymondatos igazságainkat? Melyik félelem jogos és mennyire? Mert mostantól Európa nemcsak attól változik, ha beengedi a menekülőket, hanem attól is, ha nem – elnézést az egymondatos nagy léptékű igazságért, de hirtelen nem találtam senkinél ide passzoló idézetet. Azt mondod, hogy a menekültek nem tudnak velünk “európai típusú lojalitási viszonyra lépni”. Ok. Akkor még egyszer: Ki nem tud kivel mire lépni? Miklós, te kivel mire tudsz lépni mostanában? És minderről egy Andy Warhol idézet jut eszembe: “Ugyanazt eszem minden nap, húsz éve. Amit egykor hittem, ugyanazt hiszem, mindig ugyanazt és ugyanazt”.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!