HOME JOGOK
A sors és a vizelő kiskrapek
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 14:48 GMT +2, 2015. május 29.Lehetetlen vállalkozásra adta fejét a Magyar Nemzeti Galéria. Kulcsképezni 70 év erdélyi képzőművészetét. Sztereotípiamentesen. Hűha és: na ja!
A deklarált szempontok a következők voltak:
- legyen átfogó
- de ne a dokumentálásra, hanem a minőségre összpontosítson
- „A megszokott Erdély-sztereotípiák helyett a kevésbé ismert, rejtett vagy ismeretlen vonatkozásokat ismerteti meg a látogatókkal” - fogalmaz a sajtóanyag
Az alábbi kis videón megnézhető, hogyan retusálják a Nagy Imre festményt és tapasztják a Jakabovics Miklós vásznat.
A nem deklarált szempont az lehetett, hogy minden legyen nagyon erdélyi, erdélyies, Erdély-specifikus. Emiatt a műalkotások egy része nem, vagy nehezen értelmezhető egy Erdély-valami nélkül. Ez szerintem a kiállítás ideológiai felfűtöttségének buktatója. Nagyon nehéz úgy összehasonlítani az erdélyi mezőnyt, ha abban csak azt futtatjuk, ami Erdély-determinált.
Persze tudom, ez a megjegyzés igazságtalan. De, amennyiben kisebb korszakok részletesebb merítései következnek, szívesen megnéznék olyan első vonalbeli alkotásokat is, amelyek nem a sorsról és a sorsról meg a sorsról szólnak, hanem felelőtlen, rosszul felfogott, perverz vagy éppen szép, túlmutató vagy az addig még el sem jutó valamiről, ami éppen adódik. A kiállítás címe Sors és jelkép akárcsak Méliusz József iszonyatosan nyomasztó naplójának címe. (A várost, melyet most hagytunk el, szülővárosomat, nem szerettem soha stb...).
***
Az Erdély-sztereotípiákon túli erdélyi művészeti kiállítást a magyar kulturális miniszter egy csodálatosan koncentrált sztereotípia-tárral nyitotta meg. (Erdély az őserejű nagybácsi, a szegény rokon, jobb önmagunk, sebzettség, gyógyulás, jó példa, veszteségünk tudata stb.) Szóval nem könnyű ilyen kiállítást létrehozni. Csak ezért jegyzem meg, mert ez enyhítő körülmény arra, amit korábban ideológiai túlfűtöttségnek neveztem.
Follow Attila's board Hungarian Art in Transilvania 1920-1990 on Pinterest.
***
A kiállításon fotózni nem szabad, vagyis a Facebook és az Instagram számára nem létezik. Kis prospektus nem volt, a katalógus még nem kapható. A sajtóosztály a honlapon elérhető PR szöveghez és szegényes képtárhoz küldött. Vagyis nem tudom most eljátszani a „Szerinted melyik kép úgy erdélyi, hogy mentes a sztereotípiáktól?” játékot. Nagy Albert, Lövith Egon, Szász Dorian, Jakabovits Miklós stb. képei sokkal inkább összhangban vannak azzal, amit a magam részéről sztereotípia-mentes Erdélynek neveznék, mint a plakátokon megjelenő, amúgy sem különösebben érdekes alkotások. De van egy kompromisszumos javaslatom: szerintem Szücs György is kedveli, csak hát hogy nézne ki 8x8 méteren, különösen a bal alsó sarok kiskrapekje?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!