2017. október 19. csütörtökNándor
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Szabad-e viccelni a pityókával?

utolsó frissítés: 12:43 GMT +2, 2015. április 6.

Tavaly, december elején indult Csíkban az Erdély FM. Egy olyan outdoor kampánnyal, amilyen még nem volt. (És valszeg nem is lesz.)

Amikor hosszú évekkel ezelőtt az Erdély FM elkezdett Vásárhelyen sugározni, nem akartunk agresszív kampányt. Egyszerűen nem akartuk mások piacát rombolni, mert arra számítottunk, hogy hallgatóink úgy is megtalálnak minket. Ma már nem értem ezt a tapintatot, főleg az után, hogy a Gaga Rádió nem bizonyult lojális versenytársnak. Akkor viszont lehetett benne logika, bár nehéz visszaemlékeznem rá, hogy pontosan mi is volt az. Röviden: hibáztunk, és ezt a csíki induláskor nem akartuk megismételni. Úgy döntöttünk, provokatív kampánnyal jelezzük, hogy vagyunk, megérkeztünk, sugárzunk.

A brief lényege az volt, hogy potenciális hallgatóink egyből ismerjenek ránk. Vegyék az üzenetet, a poént, a hangzást, “az ideológiát”. A kampány olyan legyen, amilyen az Erdély FM, ne tetszelegjünk önmagunk előtt, ne udvaroljunk a hallgatóknak, ne bizalmaskodjunk, ne nézzük őket hülyébbeknek, mint amilyenek mi vagyunk, de provokáljuk őket úgy, ahogy a szerkesztőségben egymást szoktuk. Ne bújjunk tetszetős panelek mögé, ne féljünk a tabuktól, és egy pillanatig se legyünk tekintettel mások idült frusztrációira. Vagyis nem fülhallgatós boldog arcokat, hangjegyeket és mikrofonokat, idilli kliséket vagy Szeretünk Csíkszereda! / Az Erdélyi Bizalom Rádiója / Megérkeztünk Csíkszeredába!-szerű benyalásokat akartunk a óriásplakátokra. Hanem valami egészen mást.

A megoldást abban láttuk, hogy:

- kortárs csujjogatókat találunk ki
- ezeket hangzó formában, meglepetésszerűen beékeljük a zenefolyamba
- és megjelentetjük óriásplakátokon is

A csujjogatók a következők:

Lemerült a mobilom
Elemészt az unalom.

Szelfit csinált a babám
Azt lájkolta az anyám.

Vacsorát akart a Sanyi
Rendelt pizzát, osztán annyi.

A fináncot megette
S turit nyitott a medve.

Alig 40 Erzsi súlya
Szuper lett a fogyókúra.

Eladtuk a pityókánk
Nézhetjük a Szulejmánt.

DJ lett a papunkból
Temetésen dubstep szól.


Ezek közül három jelent meg az óriásplakátokon. A Szulejmános a belvárosban, az áruház oldalán. És ez a plakát némi zavart okozott. Arra számítottunk, hogy a Temetésen dubstep szól befejezésű lesz az emlékezetes darab, mégis a Nézhetjük a Szulejmánt lett „klasszikus”.


Négy reakció-típust váltottunk ki. Voltak azok, akiknek tetszett, és ennek hangot is adtak, vagy nem adtak hangot, csak élvezték, s kész. Ők instant hallgatóink lettek. Ha mi kimennénk a szerkesztőségből, és ők ülnének be, ugyanolyan lenne ez a rádió, mint most.

A második reakciótípus az agresszív elutasítás. Ezt mi kizárólag a Csíki Hírlap (korábban tévesen Székelyhont írtam) főszerkesztőjének cikkében érzékeltük, de nyilvánvalóan, e nélkül a hangulatkeltés nélkül is van realitása. Az anyag itt olvasható, és szerintem tanulságos, hogy hogyan készült. Az újságíró kolléga telefonon keresett meg. Első kérdése az volt, hogy mit akarunk ezzel a dologgal mondani, mert számára nem világos. Elmondtam, hogy a dolog nem olyan természetű, amit az ember el tud magyarázni. Azt is megkérdezte, hogy tudom-e, hogy a csíkiak nem adják el a pityókát, és a kedvencem (ekkora butaságot, azt hiszem, soha nem kérdezett tőlem újságíró): médiaszakemberként mit gondolok arról, hogy egy rádió tévéműsorral reklámozza magát?! A szerző az off beszélgetésünkből is idéz, totál tendenciózusan és pontatlanul. Mit mondjak, a szerkesztő kolléga valószínűleg nem lesz törzshallgatónk.

A harmadik reakciótípus az el sem fogadom, de nem is utasítom el típusú. Ilyen volt a Hargita Népe publicisztikája. Ez a kétkedő, gyanakvó, fumigáló, de valamilyen szinten azért a dolgokba belegondoló okfejtés. A szerző Burus János Botond. Kicsit lavírozik, nem mond egyértelmű véleményt, és láthatóan nem sokat ért a reklámszakmához, bár érti, mi egy reklám lényege. A szerző mégis alapvetően nyitott, és ennél többet senki nem várna. (Sajnos a cikket nem tudom belinkelni, mert nem működik a lap archívuma.)

A negyedik reakciótípus számomra legalábbis nagyon érdekes volt. Ez azoknak a csúfondáros elutasító reakciója, akik amúgy core Erdély FM hallgatók. Szokásomtól eltérően, ahol ilyen jelzést láttam a Facebookon, aktívan bekapcsolódtam. Azt akartam megtudni: miért irritál ez a kampány olyanok körében, akiknek a nyelvén és értékrendjén szól? Nem voltak sokan, de azért nagyon érdekelt. És elég hamar kiderült számomra, hogy a mechanizmus a következő volt: 1. Történik valami, ami más, mint a megszokott. 2. Ezt értelmezni kell, de hamar verdiktet kell hozni róla, ezért sok töprengésre, árnyalásra nincs idő. 3. Nem tiszta, hogy a közegi ellenállás mekkora, ezért a biztonságos verdiktet kell hozni. 4. A biztonságos megoldás a romániai magyar kultúrában – ezt a fiatalok hamar megtanulták az öregektől –, hogy elmondod, hogy a dolog, amiről állást kell foglalj, úgy, ahogy van: szar. Vagyis: gyorsan kell állást foglalni, és mivel akkor jársz jól romániai magyar kultúremberként, ha az értelmezési paneled eleve negatív, ezt a panelt dobod be. Ez azt a hamis illúziót nyújtja, hogy értő vagy, jobb vagy, felette állsz. Ezért vagyunk mi, romániai magyarok állandóan a helyzet magaslatán.

Persze azt, hogy egy reklámkampány jó-e, nem a reakciók döntik el, hanem az, hogy eléri-e a célját, ami itt az volt, hogy hamar találjuk meg a csíkszeredai hallgatói bázisunkat. Ami azt illeti, ez megtörtént. Már csak azt kell kitaláljuk, hogy egy hasonló marosvásárhelyi kampányban mivel verjük ki az ügyeletes fumigálók biztosítékát. (És már tudjuk is).

***

De nem akarom megkerülni a két kényes kérdést. Az egyik: humoros volt-e a kampányunk. A másik, hogy szabad-e viccelni a pityókával. Vegyük sorra.


Humoros volt-e a kampányunk?

Sok-sok-sok évvel ezelőtt bementem a régi csíki Tilosba, egy csomagot kellett hátrahagynom a pultosnál. Sötét volt bent, és nem találtam a pultot, gondolom, nagyon idétlenül festettem, ahogy ott álltam egyik lábamról a másikra. Lendületes léptekkel hozzám fordul egy élénk vizsla tekintetű srác, akit nagyon szórakoztathattam, mert vállamra tette a kezét, és megkérdezte: hoztam-e tekenőt a beleimnek? A srác tök szimpi volt, kockás ing, göndör fürtök, és nagyon vidám is volt. Ami lejött, hogy ez, ami itt történik, az sértés vagy provokáció. De nem tudtam belőni, hogy mekkora. Ennek oka: nem értettem pontosan a kérdést, soha előtte nem hallottam azt a szót: tekenő.

Nagyváradi belvárosi gyerek vagyok. Semmi kifogásom nem volt az ellen, hogy sértésekkel, provokációkkal üdvözöljenek – én is szoktam. A probléma onnan adódott, hogy nem értettem a sértés pontos tartalmát, így nem tudtam méltó módon felelni. Ezért visszakérdeztem, de előbb is rátettem a kezem a srác vállára: – Hogy mit hoztam? – Tekenőt a beleidnek? – A beleimnek, értem, de mit?

Egy darabig ez így ment, aztán a helyzet abszurditásán egyszerre kezdtünk el röhögni. Pontosabban, hogy rajtam, egymáson vagy csak a helyzeten röhögtünk, már nem tudom, de jól esett. Ez az a humor, ami ugyanúgy humor Nagyváradon is és Csíkszeredában is, bár a motivikus elemek Csíkhoz kötik, ez nem vitás.

A humor persze nem univerzális. A második világháborúban az ütközet előtt a németek hazafias dalokat énekeltek, a franciák szitkozódtak, ebból merítettek erőt. Az angolok pedig? Az angolok az kiáltották roham közben, hogy MARMALADE! Ők az abszurd humor által érezték magukat bátornak. Röhögtek és haltak. Számomra ez a MARMALADE-kiáltás jelképezi az angolok nagyságát. Meg Jane Austin. Meg a Sex Pistols. Meg Andy Warhol – ja bocs, ő nem angol, ő francia.

Szóval humoros volt-e ez a kampány? Valószínűleg nem. Feltéve azoknak, akik értik, hogy lehet rohamkor azt kiáltani: MARMALADE! Csak azoknak, de ez az Erdély FM számára, kezdetben legalábbis, pont elég.


Szabad-e viccelni a pityókával?

A pityóka nem csak egy táplálkozásra alkalmas gumó, hanem a székelyek nagy kudarca. A világ mezőgazdasága tele van lokális kudarctörténetekkel. Ezt nem azért írom, hogy banalizáljam a székely kudarcot, hanem inkább, hogy részben áthárítsam azokra, akik miatt minden egyes nappal gazdagabbak lesznek a gazdagok, és szegényebbek a szegények. A pityókás csujjogatónkkal beletenyereltünk egy sokrétű, igazságtalanságokkal terhelt tabuba. És ez inkább sajnálatos, mint dicséretes. Nem volt tüntetés a plakátunk előtt, nem verték le a plakátunkat, de ettől még a pityóka felvásárlási ára 30 bani, és vélhetően van, aki tényleg nem érthette, mit akarunk mi ezzel az egésszel. Hozzátenném, a kampányunk előtt több forrásból teszteltük, mi foglalkoztatja a csíkiakat, de a pityókamizéria nem jött ki, mint téma. Valószínűleg annyira mély és vigasztalan, hogy fel sem tűnik.

Azóta több politikussal is beszéltem az ügy kapcsán, akik azt mondták: a pityóka dologgal nem szabad viccelni, mert a problémát nem lehet megoldani. Vajon ezek a politikusok kiteszik a választási plakátjukra szlogenként, hogy: Mi nem viccelünk a pityókával, igaz, a problémát nem tudjuk megoldani?

Szeretnénk többet megtudni arról, miért kudarc-történet a pityóka. A média annyit tehet, hogy tematizál. Az Erdély FM ötlete az volt, hogy szervezzünk egy pityókakonferenciát, amiben, ha több nem, de egy profi SWOT analízisnyi összeáll. Hozzuk vissza a témát, keressünk új szempontokat, és ne fogadjuk el, hogy a problémát nem lehet megoldani. A Transindex bevállalta a szervezést, így lesz a hét végén Csíkban pityókakonferencia. Releváns és avatott előadókkal. A program itt olvasható. Mindenkit szeretettel várunk!

És azoknak a politikusoknak, akik szerint nincs kiút a helyzetből, tisztelettel figyelmükbe ajánlok egy japán kampányt, ami egy olyan faluról szól, amelyik nem tudta eladni a termelt rizset. A kampány számos díjat nyert, és etalon a tekintetben, hogy a megoldás létezik, igaz, egy másik szinten kell keresni.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!