2017. október 19. csütörtökNándor
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

Marosvásárhely önkéntes elítéltjei

utolsó frissítés: 09:28 GMT +2, 2015. január 27.

A rendkívüli kiválóság és a vigasztalhatatlan elcseszettség szimultán állítása a legkisebb aggály nélkül: ezt tanítják egymásnak a jó marosvásárhelyiek.

A legzártabb érvelés a paradoxon. A paradoxon egy időben és vonatkozásban állítja is, tagadja is ugyanazt. Az állítás átmenet nélkül fordul tagadásba, így az érvrendszert az átmenet köztes időszakában sem támadhatod sikerrel, mert nincs átmenet. A paradoxon jó, mert ha bezárod magad, minden oldalról védve vagy. Egyrészt erőd, másrészt börtön.

A paradoxont nem az ostobák választják menedékül, hanem azok, akik nevet akarnak adni környezetüknek, helyzetüknek, viszonyaiknak. Vagyis sem ostobának, sem képmutatónak nem kell lenned ahhoz, hogy paradoxonban oldd fel azt, amit a paradoxon nem hogy feloldani nem képes, de még csak tovább mélyít. Aki paradoxonba menekül, tető van ugyan a feje fölött, de nincsenek ablakai az otthonán. Fullasztó.

***

A marosvásárhelyi tiszteletreméltó értelmiségi praxis egyszerre jelent lázként manifesztálódó altruista ténykedést, és minden hasonló ténykedés megvetését. Jelenti a jobba vetett hitet és a felelős aggódást, és eközben minden hasonlótól való undorodást.

***

Egy ártatlan kávézás alatt, néhány percnyi eltolódással magyarázza beszélgetőtársad, hogy ebben a városban milyen hihetetlen értékek és potenciál lakozik, és azt, hogy minden értékmegjelenítő vagy értékteremtő kezdeményezés bukásra van ítélve, mert a város kong az ürességtől. Újságíró, kultszerkesztő, politikus, író stb. – ugyanez a kognitív képlet köszön vissza számtalan magánbeszélgetésemben. A rendkívüli kiválóság és a vigasztalhatatlan elcseszettség szimultán állítása a legkisebb aggály nélkül: ezt tanítják egymásnak a jó marosvásárhelyiek.

Ezt hallod itt? Egy második, harmadik, negyedik asztalnál ugyanez a beszélgetés zajlik. Hosszú évek óta ugyanazok a tehetetlen, önigazoló, demotiváló körök. Lehet-nemlehet-lehet-nemlehet. Ugyanennek a paradoxonnak a rítusai épülnek. Mert ez a paradoxon a vásárhelyi értelmiségiek nagy öngyötrő-önfelmentő hittétele. Több százan csinálnának már valamit, de nem csinálnak, mert nincs kinek. Ha valaki bebizonyítja, hogy van: megtöri a logikát, ezért minden új próbálkozás gyanakvással és bizalmatlansággal van szemlélve. Ha valaki bebizonyítja, hogy nincs: megtöri a logikát, mert kigúnyolja az értelmiségi közösség öntetszelgését és, mi tagadás: kozmikus sznobizmusát. Mindenkinek lehet személyre szabott helye a monoton sivatagban.

Senki nem veti meg annyira a marosvásárhelyieket, mint maguk a marosvásárhelyiek, mert senki nem talál vigaszt a közeg tespedt középszerűségében olyan rafináltan, mint maguk a marosvásárhelyiek. És így ítélik el saját magukat, így teremtenek maguknak visszás intellektuális biztonságot, és így sajnálnak iskolázott oldalnézéssel Marosvásárhely művelt polgárai.

***

A következő részben: A marosvásárhelyi smasszerek.

Címoldali illusztráció: PlusONE via Shutterstock.com
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!