2017. június 27. keddLászló
32°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kelemen.transindex.ro

HOME JOGOK

A lekonyult cerka ars poetikája, avagy Könczey Elemér a karikatúráról

utolsó frissítés: 18:41 GMT +2, 2015. január 12.

A kolozsvári grafikus számára semmi sem fontosabb annál, mintsem hogy népszerű legyen. A közízlés pedig mindenek felett.

Legalábbis ez derül ki számomra Könczey Krónikának adott interjújából, ami, meg kell hogy mondjam kertelés nélkül, nagy csalódást okozott.

Könczey Elemér állításai így foglalhatók össze: senkit sem szabad megölni azért, mert mást gondol mint te, de:

1: Az alkotóknak ismerniük kell a véleménynyilvánítás határait, mert a jóérzésnek és a jóindulatnak van határa.

2: És fontos a jólinformáltság is.

3: Az igazi eszmény a burkolt véleménynyilvánítás, amit a másik intelligenciájával fogad be.

4: Az alkotónak nagyon kell ügyelnie arra, hogy ne sértse a kedélyeket, amit bele is kalkulál a alkotás folyamatába.


Amiket Könczy mond (mert mindenki Könczyként ismeri) puha és megalkuvó, az öncenzúrát eszményesíti, és azoknak a csökött agyú polgároknak az elvárásával van összhangban, akik a látszatot, a kényelmet, a moralizáló önigazolást és a nárcisztikus önelégültséget mindennél többre értékelik.

Nem akarok olyan fogalmak mögé bújni, mint amilyen az igazság vagy a művészi szabadság. Nem mellékes, hogy az enciklopédiákban azok a művészek maradtak meg, akik hathatósan képviselni tudták legalább egyiket a kettő közül, de hagyjuk ezeket a fogalmakat, mert egy újságcikkben, ha ezekkel érvelünk, ideológiává válnak. Meg hát Könczey Elemér is elismeri, hogy a közízlés az, ami előtt kapitulál, a legfontosabb számára, hogy ne legyen baj. A karikaturista intellektuális határait az jelzi, ahogy a kontextus szót használja. Merthogy Könczy szerint ismerni kell a kontextust.

Mi tehát a kontextus? Párizs, 2015, radikálisan vallásellenes és amúgy is nagyon kritikus lap, több tízezer olvasó, szerkesztőség, amely életveszélyes fenyegetésben él – ez a napi rutin, ez a szerkesztőségi éthosz része.

Mi Párizs, mint kontextus? Az a hely, ahol a szellemesség és az ehhez kapcsolódó pallérozott gúny az udvarban egyféle iparági követelmény volt. A hely, ahol a nép úgy gúnyolta a királyait, mint sehol másutt. Itt született és halt meg Voltaire. Itt működött minden idők egyik legélesebb szemű és maróan ironikus karikaturistája, Honoré Daumier. Ez a röpiratok, élclapok városa. Itt úgy döngették a tekintélyeket, mint a székely nemesek a cselédeket. A Montparnasse, Duchamp, az avantgarde városa. Ez a sematikus kontextus – és úgy érzem, pusztán attól nevetséges vagyok, hogy erre emlékeztetnem kell a a grafikust.

De maradjunk a kontextusnál. Hogy pontosan mi a szellemi kontextus, az nem egzakt tudomány. De az tudott, hogy a kontextus változik, a szólasszabadság határai kitolhatók vagy szűkíthetők. És nem az arany középút taktikus költői védik a végeket, hanem a radikálisok.

Szabad-e radikálisan vallásellenesnek lenni? És szabad-e radikálisan vallásosnak lenni? Miért ne lenne szabad? És melyik a maga során a nevetségesebb? És végül szabad gúnyolni másokat?

Szerintem szabad, és egy nagyszerű vívmány! Ami neked gúny, Könczey Elemér, az másnak az önkifejezés, a leleplezés, az igazság. Sért a gúny? Minden lehetőséged megvan arra, hogy a magad részéről, a magad kalibere szerint válaszolj a gúnyra. Válaszolhatsz gúnnyal, jobb gúnnyal, más gúnnyal. Válaszolhatsz azzal, hogy ignorálod, és ezen kívül még számtalan más módon is. De a gúnytól a bicskáig számos helyen a világon végtelenül hosszú az út.

Azzal, amit Könczey Elemér mond, a sértődékeny, mindenre felszisszenő, ostobán önérzetes, intellektuálisan megalkuvó, a szellemes, fölényes válaszra, vagy éppen az arisztokratikus rezignáltságra képtelen médiafogyasztó eszményévé válik. Kérdés, hogy a cerkája az idő során konyult-e le, vagy taktikus megfontolásból tartja ebben a dicstelen állapotban. Amit Könczey Elemér mond, ott ér véget a karikatúra, és kezdődik az öncélú tetszeni vágyás.