HOME JOGOK
Hogyan lettem szélhámosok pártfogója
Kelemen Attila Ármin utolsó frissítés: 01:27 GMT +2, 2013. augusztus 12.Kinél a hatalom? Annál, aki manifesztálja, vagy annál, aki kontrollálja? Ebben a játékban pont az veszít, akiben sikerül kialakítani a fölényérzetet, és az nyer, aki hitelesen tűnik vigyori hülyének.
De csitt, mi légyen az?
Egy aranygyűrű csillan meg előttem, egyetlen lépésre. Sugárzó boldogsággal emeli fel egy asszony, nagy ívben húzza el az orrom előtt, megkérdi angolul, az enyém-e. A nő a semmiből lépett elő. Tarararam! – azonnal jön a kézenfekvő válasz: – „hai lasă-mă, femeie, cunosc ţeapa asta, vin de unde vii şi tu.” Könnyen szólok be ilyenkor, ami lehet, hogy jellemhiba (ismerek valakit, aki szerint az, hogy ilyenkor beszól az ember, a legkevésbé sem szimpatikus, mert agresszív és öncélú). A leleplezés pedig azzal kecsegtet, hogy láthatom, hogyan reagálja le a kifordított helyzetet reménybeli megtévesztőm, és úgy sejtem, simán megoldja. Mert nem akárkiről van szó, a gyűrűs trükkel nyomuló nők annyira jól vágják a pszichológiát, mint
Soma Mamagésa és Müller Péter és Doktor Bubó egyszerre.
A trükk lényege, hogy egyszer csak arra eszmélsz, hogy valaki talál neked egy aranygyűrűt. Ott hever a földön, egyszerre értek oda, de a másik találja meg, emeli fel. Ő neked akarja adni, de te nem fogadhatod el, mert az nem ilyen egyszerű, mert hát nem a tiéd. Azt ajánlja, ha már nem viszed el, adj neki valami kis pénzt a részéért, és vidd el a gyűrűt, ő amúgy sem ért hozzá, nem tudja, mit kezdjen vele. Szó mi szó, jó nagy darab arany esete áll fenn.
Az alaptrükknek több verziója van, és csak akkor működik, ha potyaleső sunyi vagy, aki ráadásul nagyvonalúságban tetszeleg. Mert úgy kalkulálsz, hogy a 10-20 grammos gyűrűt megkaphatod pár gramm áráért, mert hát annak a szerencsétlennek tényleg mindegy, látszik rajta, milyen naiv, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy olyan hülye, hogy üti el magát. Örül az bármennyinek, azt a keveset oda is adhatod neki, a nagy kaszálás a tiéd, mert nálad az ész, nálad a kultúra, nálad a fölény.
A gyűrű nagy, fényes, és azt üvölti: tégy magadévá!
Nem mellékes részlet, hogy a gyűrű valójában rézből készült, és akármennyit is fizetnél érte, sokszorosát fizeted ki az értékének.
Szeretem azokat a trükköket, amik arra építenek, hogy adott esetben te magad akarod átverni a másikat, és végül mégis te leszel átverve. Van a hamis valutás trükk, amikor valaki megkérdi, mennyit érhet a 100 dolláros, amit most talált, közben ügyesen a kezedbe adja. Te elmondod, mennyi, ő erre nem akarja visszavenni, és hajlandó az összeg töredékéért neked adni, mert nem ért hozzá, neki ennyit is megér. Ha egy pillanatig is elkezdesz gondolkodni az egészen, el vagy veszve.
Szórakoztat az is, amikor a régiségárus megjátssza a tök hülyét, hogy ő tudniillik nem ért a régiségekhez, lehet, amit tőle vásárolsz, valójában kincs, de hát mit van mit tenni, ő maga végtelenül tudatlan, és itt a lehetőség, hogy visszaélj kiszolgáltatott helyzetével. Vagy ott vannak a telefonbetyárok, akik közlik veled, sorsoláson neked kedvezett a szerencse, fel kell venni a nyereményt, de ahhoz, hogy felvedd, kell legyen nálad némi pénz, mert mindenféléket lehet vásárolni a díjátadáson.
Szóval jön, hogy beszóljak
a Szajna-parti szélhámos nőnek, de elharapom az első szótagnál, pedig nagyon is lett volna kedvem az egészhez. Nem is értem, miért vagyok ilyen jófiú. Nem szoktam az lenni, de hát néha, amikor az ember fáradt, belefér. Megkerülöm a lelkendező nőt, és baktatok tovább. Még utánam kiabál angolul, franciául – vajon hány nyelven vágja a produkciót?
Fél óra múlva a másik parton jövök visszafele. Megint egy parkos részben sétálgatok, és némi elégtétellel tölt el, hogy kaptam vizet mindössze 2 euróért. A kihalt sétány közepén ketten beszélgetnek, egy megnyerő, egyenes tartású bajszos ősz úr, aki valamikor hajóskapitány lehetett, és egy lefegyverző mosolyú, kerek arcú, sötétbarna szemű, gesztenyebarna hajú, akárhogy is, tök angyali arcú, fejkendős lány.
Az úr épp a pénztárcáját veszi elő,
mutató- és hüvelykujja között egy jókora rézből készült aranygyűrű. Közeledem, a bajszos ember kérdően rám néz, ki tudja, miért. Én azonnal mondom, olyan higgadtan, mint ahogy a feltételezett angol kapitány apja fosztotta ki a gyarmati Indiát: ne vegye el, nem arany. Ő, mintha égetné, visszanyomja a gyűrűt a lány kezébe, és nagyon is udvariatlanul hátat fordít neki. Egy darabig együtt megyünk tovább. Egy trükk? – kérdezi. Igen, ezek romániai asszonyok, ott ez a kis vicc a hagyomány részét képezi. Még pár lépést megyünk együtt, és az egész szitu számára annyira kínos, hogy inkább sürgősen át kell menjen egy sehova nem vezető átjárón, balra.
Visszafordulok, és szeretnék egy elismeréssel teljes pillantást villantani a szélhámos lánynak, de az sajnos eltűnt. Ekkor tűnik fel, hogy sokkal inkább rokonszenvezek a szélhámossal, mint áldozatával. Úgy érzem, ezek a szélhámosok a mieink, van bennünk közös, mert nagyjából ugyanonnan származunk. Meglep ez a gondolat, mármint hogy identitásomat ki tudom tágítani például a Teleorman megyeiekre.
De hát mi köt össze bennünket? Összeköt bennünket az, hogy ismerjük a játékot, míg a nyugatiak csak most tanulgatják. Ez az én játékom is, akárhogy vesszük, értékelem, mert ironikus, leleplező és tanulságos. Kinél a hatalom? Annál, aki manifesztálja, vagy annál, aki kontrollálja? Ebben a játékban pont az veszít, akiben sikerül kialakítani a fölényérzetet, és
az nyer, aki hitelesen tűnik vigyori hülyének.
A reptéren még találkoztam romániaival, aki annyira bunkón viselkedett, hogy kicsit árnyalta friss eufóriámat. De attól a varázs még nem tűnt el: kicsit, nagyon kicsit persze, de én is jópofa szélhámosnak érzem maga, ismerem a játékot, tudom, hogy a tisztességes emberek is gyengék, és ez a felismerés azért mégiscsak tudás. A tisztességes emberek többsége azért tisztességes, mert ez a kényelmes – villan be Nietzsche leleplezése.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!